Szeptember 9.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Juan Pedro Claver 1580. június 25-én született a katalóniai Verdban. Szülei egyszerű és mélyen vallásos parasztok voltak. Otthon nevelkedett, 1593-ban, édesanyja halála után pedig megkezdte teológiai tanulmányait. Az első bevezetéseket a tudós vichi püspöktől, Pedro Jaimétől kapta; ő adta fel aztán neki a tonzúrát is. Ezt követően a barcelonai egyetemen tanult, majd 1602. augusztus 7-én felvételét kérte a Jézus Társaságba. Tarragonai noviciátusa után 1604. augusztus 8-án tette le fogadalmát. Elöljárói elismerték értelmességét, az átlagot meghaladó ítélőképességét s kiemelkedő jámborságát és felebaráti szeretetét.
1605-ben tanulmányai folytatására Mallorcába küldték. Az itteni jezsuita kollégiumban ismerte meg Rodriguez Szent Alfonzot, a rendház kapusát. Az ő példájából tanulta meg a hősiességet kívánó szentség kemény és szeretettől áthatott útját.
Pedro Claver Barcelonában befejezett teológiai tanulmányai után, 1610. április 15-én Sevillából elindult Amerikába. Harminc éves volt, amikor Amerika földjére lépett.
Abban az időben e földrészen az európaiak és indiánok mellett négerek is voltak. Az őslakos keménynyakú indiánok helyett ugyanis az európai ültetvényesek Afrikában fekete rabszolgákat toboroztak, akiket összefogdostak és emberekből dolgozó állatokká tettek.
A spanyol hódítók eme embertelenségét – el kell ismernünk – kezdetben az egyházi emberek is helyeselték. Elsőként P. Alonso de Sandoval volt az, akinek a feketék rabszolgává tételének égbekiáltó, menthetetlen igazságtalansága eljutott a tudatába. Neki köszönhető a feketék közti apostolság kezdete. Utána Sevilla érseke, Don Pedro Castro y Quińones, volt az, aki gondoskodott ez apostolkodás kiépítéséről.
Ekkor jelenik meg Kláver Péter, és alázatosságra alapozott felebaráti szeretettel azt a missziót választja, hogy a néger rabszolgák között az evangéliumot hirdesse. Csatlakozik P. Sandovalhoz, és gyermeki engedelmességgel jezsuita fráterként áll segítségére.
Péter alázatosságból ismételten elutasította a papságot, de Sandoval rábeszélésére 1616-ban mégis kérte, hogy szenteljék pappá. Papként aztán, megfelelő lelki előkészületek birtokában, az első naptól kezdve olyan fenntartás nélkül adta át magát munkájának, hogy barátai csak csodálkozni tudtak, a színes bőrűek pedig tisztelettel tekintettek rá.
Amikor Sandoval látta Péter munkájának eredményét, ráhagyta az egész néger-missziót. 1622-től kezdve egyedül Péter vállalt mindenért felelősséget. Ekkor tette le a fogadalmát, hogy a színes bőrűek rabszolgája lesz.
Munkájának legfontosabb helye a nagy amerikai kikötő Cartagena volt, ahova a néger rabszolgákat szállították. Az egész kikötőben alig akadt valaki, aki arra gondolt, hogy ezek a betegségtől és kimerültségtől elcsigázott emberek Isten szabadnak teremtett gyermekei. Péter ezeket tudva szentelte fogadásukra magát. Alakja kitörölhetetlenül belevésődött az odaérkező feketék mindegyikébe. Beszervezett tolmácsai segítségével, még mielőtt az érkező, rabszolgákkal megrakott hajók lehorgonyoztak volna, tudta, hogy melyik népből valók az érkezettek, és ennek megfelelően törődött „nyomorúságukkal”. Élelmiszerrel, gyümölccsel és orvossággal fogadta őket. Lelkileg is törődött velük. Tolmácsain keresztül beszélt nekik Jézusról, s ahol látta az érdeklődést és a készséget, megkeresztelte őket. Minden megkeresztelt rabszolga kapott egy érmet, amelyet a nyakában hordott, hogy felismerjék keresztény voltát.A keresztség ily módon bizonyos védelmet is biztosított.(Péter keresztelési jegyzéket vezetett, amely szerint 30.000-nél több keresztséget szolgáltatott ki.)
Péter atya lehetőség szerint, figyelemmel kísérte védencei sorsát, és gondoskodott arról, hogy hitoktatásuk folytatódjék. Ennek érdekében a jezsuita kollégium kapuja mellett egy kis cellát választott magának, hogy minden odaérkező színes bőrűnek a rendelkezésére állhasson. Volt itt dohány, datolya, cukor és ezer más, amit a négerek szerettek.
Mindezeken kívül törődött a foglyokkal és az inkvizíció foglyait is meglátogatta. Még azokkal is tartotta a kapcsolatot, akik eretnekségbe estek, vagy az iszlám hívei lettek.
Hetvenévesen sem csökkent nagy tettereje; jóllehet alig aludt, mert vezekelt vagy szemlélődött. 1651-ben betegeskedni kezdett; bénultan és fájdalmak között feküdt, tettek helyett szenvedését ajánlotta áldozatul fekete testvéreiért.
Amikor 1654. szeptember 7-én haldokolni kezdett, szerzetesek és szerzetesnők, a püspök, gazdagok és szegények, rabszolgák és gyermekek tömege gyűlt ágya köré. Másnap, szeptember 8-án halt meg Cartagenában, ahol harmincnégy évet töltött.
1850. július 20-án avatták boldoggá, 1888. január 15-én XIII. Leó pápa szentté avatta. 1896. július 7-én pedig az egész néger misszió védőszentjévé tette.
***
Szentünk gazdag lelki előkészületek után, amelyben a készség és a szemlélődés hősies alázattal párosult, Sandoval atya tapasztalt vezetésével, feltétlen odaadással fogott hozzá missziós apostolkodásához. Az első naptól kezdve olyan fenntartás nélkül adta át magát a rabszolgává kényszeríttet négerek gondozásának, hogy barátai csak csodálni tudták, a színes bőrűek pedig tisztelettel vették körül. Sajnos, a mi „színesbőrűeink” azaz roma embertársainkkal kapcsolatban még mindig keveset tanultunk Kláver Szent Pétertől.
Kláver Péter a négerek mellett egészen különleges módon szentelte magát azoknak is, akik eretnekségbe estek, vagy az iszlám hívei lettek. A börtön és kaszárnya lakóit is gyakran részesítette gondoskodó szeretetében. Tudunk-e mi a másvallásúak, vagy hitetlenek irányában ilyen megértők lenni?
***
,,Petrus Claver, Aethiopum semper servus.” Péter a néger rabszolgák örökös rabszolgája lesz. (Claver Szent Péter fogadalma)