Szeptember 13.
Mons. Koller Gyula atya rovata
János Antiochiában született 344‒347 között gazdag családban. Apja korán meghalt, édesanyja nevelte, akinem ment újra férjhez, hanem a fiának szentelte életét. Gondoskodott róla, hogy János a világi kultúrát éppúgy elsajátítsa, mint a vallási műveltséget, megóvta a nagyvárosi élet veszedelmeitől. Ilyen családi élet után lett tizennyolc éves korában keresztény.
Retorikai és filozófiai tanulmányai végeztével szülővárosában rétor lett, majd fölvette a kisebb egyházi rendeket. Először a város kapujának közelében bérelt lakást, és a Szentírás tanulmányozásának szentelte magát. A város zűrzavarai miatt azonban kivonult a hegyek közé, ahol a szerzetesekkel együtt kemény vezekléssel és virrasztással szolgált az Úrnak. Utána visszatért Antiochiába, ahol Meletius püspök 380/381-ben diákonussá szentelte. János ekkor harmincnégy éves lehetett. Feladatköre a prédikálás lett. Született szónokként tizenkét éven át prédikált, joggal nevezték Aranyszájúnak. Beszédeiben néven nevezte a papság gyengeségét, az Istennek szentelt szerzetesenők hibáit, és a szegényeket sújtó igazságtalanságokat.
Híre hamarosan túlszárnyalta Antiochia határát, és amikor 397-ben meghalt Nektariosz konstantinápolyi püspök,János egyik napról a másikra az egész egyház első embere, a császári udvar szónoka lett.
Hamarosan kiderült, hogy János nemcsak jó szónok, hanem kemény szerzetes és igen jó lelkipásztor is. Kinevezése és a székfoglalása után megújításba kezdett. A megújítást önmagán kezdte: a püspöki udvartartást megszabadította a fényűzéstől. Különös gondja volt a szegényekre és a szerencsétlenekre. Jóindulatú és gazdag személyek támogatásával szociális intézményeket hozott létre. Mindent megtett azért is, hogy a falvak és tanyák lakói az igaz hitet megismerjék és megőrizzék.
Amikor aztán tiltakozni kezdett az uralkodó réteg fényűzései ellen, szembe találta magát az egyházi férfiak és a világi főurak körében uralkodó „korszellemmel”. Először az előkelő hölgyek és urak indítottak támadást ellene. Majd megtámadta őt Alexandria város püspöke, aki zsinatot hívott össze, amely János püspököt megfosztotta hivatalától, és a gyönge császár beleegyezésével száműzetésbe küldte. De mert a nép általános fölháborodása a zsinati végzés megszüntetését követelte, János hamarosan visszatérhetett. A békesség azonban nem tartott sokáig. Az udvar ugyanis olyan ünnepséget rendezett, amely János püspök szemében erkölcstelennek tűnt, és beszédet mondott ellene. Válaszul Eudókia császárné elhatározta, hogy megszabadul az állandóan kellemetlenkedő prédikátortól. A püspököt a székesegyházban, a húsvéti liturgia végzése közben letartóztatta és számkivetésbe küldte.
A számkivetés gyötrelmes volt, mert gyalog kellett elmennie az örmény határ közelében fekvő egyik városba. Útközben a püspök egészségi állapota egészen leromlott. Ennek ellenére útközben is, betegen is hirdette az evangéliumot. Ez a császáriakat még inkább felbőszítette, ezért úgy határoztak, hogy száműzik, egészen a Fekete-tenger keleti partjára. A beteg püspöknek tovább kellett mennie. Útközben eső verte, nap égette, és betegség kínozta. Közvetlenül halála előtt érkezett meg Komanába, ahol az emberek nagy szeretettel és jósággal fogadták, de még onnan is tovább kellett mennie. Néhány kilométer után azonban összeesett. Tisztelői visszavitték egy kápolnába. Ott magához vette az Oltáriszentséget, majd keresztet vetve elmondta utolsó szavait: ,,Hála legyen Istennek mindenért. Amen.” Utána ott, Komanában 407. szeptember 14-én meghalt.
Ünnepét a 13. század óta január 27-én tartották. l969-től kezdve szeptember 17.-én ünnepeljük.
*
Aranyszájú Szent János a püspöki székben is egyszerű, alázatos szerzetes maradt. A zaklatások türelmes elviselésével tűnt ki a császári udvar és a főurak gőgös viselkedésével szemben. Alázatosan viselkedett, szinte teljesen érzéketlen volt a világi hiúságok iránt. Ellenállt minden csábításnak, nem lehetett megvesztegetni. Mindvégig „nyughatatlan szerzetes” maradt, nem vett részt sem politikai játszmákban, sem a szegény nép nyomorúsága ellenére rendezett fényes mulatságokon. Szíve szerint mindig megmondta a magáét, nem törődött az érzelmekkel. E magatartás következménye volt a száműzetés és a sok-sok szenvedés. Mit kell tőle tanulnunk? Keményszívűséget és nyughatalanságot nem, de azt igen, hogy ne merüljünk bele a világi hiúságokba, és óvakodjunk a „szegényeket zavaró” fényes mulatságoktól.
János püspök istenáldotta szónok volt, valóban aranyszájú. Csodálandó, hogy a nép hallgatta, még ha két-három órán át is beszélt, és szavai hatására elhagyta pogány erkölcseit. Keményen kimondott igazságait halála után még azok is elismerték, akik emiatt életében ellenségei voltak. Nagy ünnepléssel hazahozott hamvai előtt bűnbánó tisztelgéssel hódoltak. Amikor ezen elgondolkozunk, arra jövünk rá, hogy a prédikáció a mai pogány erkölcsök megszüntetésére nem elégséges. Fontosabb az írott szó, a képekbe rögzített mondanivaló. Ezért szükséges, hogy a hírközlő eszközök sorába beállítsuk a katolikus újságot, rádiót, TV-t, internetet és filmet. Tartsuk hát köteleségünknek ezek támogatását!
***
„Ami a világ szemében rettenetes, azt én semmibe veszem; amit gőggel birtokol, azt én megvetem!”(Aranyszájú Szent János szavai).