Április 29.

Mons.Koller Gyula atya rovata

Katalin abban a zűrzavaros században született, amikor a római pápa hetven éven át a franciaországi Avignonban élt, amikor Itáliában a városok, a pápai állam, és a császár egymás ellen harcolt. Katalin 1347-ben, Sienában, egy kelmefestő mester családjában utolsónak, huszonötödiknek született.  Már három éves korában a jámborság szokatlan jelei mutatkoztak rajta. Hat éves volt, amikor látomásban részesült: megjelent neki Krisztus főpapi ruhában, szentek kíséretében. Ettől a látomástól Katalin megváltozott. Felnőttesen komoly lett, imádságos élete elmélyült, és gyakorolni kezdte a vezeklést, böjtöt, imádságot, hét éves korában pedig szüzességi fogadalmat tett.

A család mindezt nem vette komolyan, s kezdték kiverni fejéből "rögeszméit". Ő türelemmel viselte mindezt, de tizenhat éves korában felnőttként közölte övéivel, hogy inkább elmegy otthonról, minthogy fogadalmát megmásítaná.

Április 25.

Mons.Koller Gyula atya rovata

A hagyomány úgy tudja, hogy Márk, akinek a másik neve János volt, anyja révén egész fiatalon került Jézus közelébe. Apjáról nem tudunk, anyja viszont özvegyként azon  asszonyok közé tartozhatott, akik segítették Jézust és szolgáltak neki (vö. Lk 8,3). Az evangéliumokból (amelyek közt Márké is ott van) és az Apostolok Cselekedeteiből  bővebben tudhatunk róla: Minden valószínűség szerint Márk édesanyjának a házában volt az utolsó vacsora, és itt készültek később az Apostolok a Pünkösd ünnepére is. A Getszemáni-kert is Márk anyjáé lehetett, így alhatott Márk az Úr elfogatásának éjjelén ebben a kertben. Amikor ugyanis az Urat elfogták, és minden tanítványa elmenekült, "egy ifjú követte, meztelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a gyolcsleplet, és meztelenül elfutott" (Mk 14,51-52). Ez a részlet magára a Márk-evangélium szerzőjére, Márkra utal. A föltámadás után Márk anyjának háza lett a keresztények szállása. Erre utal az, hogy amikor  Péter apostol csodálatos módon kiszabadult Heródes börtönéből, "Máriának, a Márknak nevezett János anyjának házába megy, ahol sokan együtt voltak és imádkoztak." Pétert a háznép is jól ismerte, mert az ajtót nyitó szolgáló, már a hangjáról ráismert (ApCsel 12,11-17).

Április 23.

Mons.Koller Gyula atya rovata

Adalbert a csehországi Libicében születetett 956 körül. Apja cseh főnemesi családból, anyja pedig szász családból származott. Vojtechet (így hívták) világi pályára szánták, Isten azonban áthúzta az emberi számításokat, mert súlyos betegséggel látogatta meg a fiút, s a szülők fölismerték: a gyermeket Isten lefoglalta, az ő szolgálatára kell adni. Így került a fölgyógyult fiú 972-ben a magdeburgi dóm iskolájába, ahol a vallásosság és szorgalom mintaképe volt. Bérmálásakor pártfogója, a magdeburgi érsek iránti tiszteletből fölvette az Adalbert nevet. Az érsek halála után visszatért Prágába, ahol az első prágai püspök, Dietmar szentelte pappá. Dietmar halála után a püspökség alapítója, II. Boleszláv fejedelem, a papság és a nép egy akarattal Adalbertet választotta püspökévé. Származása, nemzetisége, a társadalmi érintkezésben való jártassága, szelídsége és képzettsége mind jó ajánlólevél volt számára. 983. június 29-én szentelték püspökké. A fogadtatás öröme csakhamar feszültséggé vált. Adalbert befelé forduló természete, kolostor csendjére vágyódó lelke nem volt fölkészülve arra a küzdelemre és keménységre, melyet a sok pogány maradvány kiirtása igényelt. Az állandó sikertelenségek és ellenállások nyomán elhatározta, hogy Rómába, onnan pedig Jeruzsálembe megy: szegényen és magányosan Istent szolgálni. A montecassinói apát tanácsára azonban megváltoztatta tervét, és 990-ben bencés szerzetes lett a Rómában lévő aventinói görög kolostorban.

Április 21.

Mons.Koller Gyula atya rovata

Anzelm 1033-ban a felső-itáliai Aosta városában született. Longobárd nemesek leszármazottja. Szülővárosában nevelkedett, ahol mintegy 1056-ig töltötte fiatalságát is. Miután meghalt édesanyja, akit nagyon szeretett, egyszer s mindenkorra elhagyta apját és Aostát. A következő három évben nyughatatlan vándoréletet élt, bebolyongta egész Burgundiát. Hol s merre fordult meg Franciaország tájain, arról nincsenek adataink. De azt már tudjuk, hogy Lanfranc prior, a későbbi canterburyi érsek, tudományos tekintélye a normandiai Bec kolostorába vonzotta. A prior vezetése alatt rendkívüli szorgalommal mélyedt el a tanulmányokban. 1060-ban belépett a szerzetesek közét Becben. Majd az érsekké lett Lanfranc utódaként 1063-ban átvette a priori hivatalt, 1078-ban pedig apát lett. Legkorábbi írásai: első ránk maradt levelei, legtöbb imádsága és elmélkedése az 1070-1078 közötti évekből származnak. Irodalmi munkássága ebben az időben az Isten lényegéről és létezéséről írott két értekezésében érte el tetőpontját. E művek Anzelm teljesen érett filozófiáját tartalmazzák. Azután sorban olyan művek következtek, amelyekben Anzelm az igazság, az igazságosság és a szabadság közötti viszonyt kutatta. Mindezekben a művekben Anzelm gondosan kerülte a vitatott kérdéseket. Mégis 1090-ben belekeverték abba a vitába, amely egy Roscelin nevű compiegne-i kanonok körül támadt, aki azt állította, hogy Anzelm támogatta a Szentháromságról vallott eretnek nézeteit. Anzelm levélben védekezett, később pedig kifejtette a Szentháromságról szóló igaz hitet „Az Ige megtestesülése” című művében.

Április 21.

Mons.Koller Gyula atya rovata

Johannes Birndorfer parasztfiú, a későbbi Konrád testvér, gazdag földmíves szülők gyermekeként 1818.december 22-én született Parzhamban. Már gyermekként vonzódott Istenhez: legkedvesebb az volt számára, ha imádkozhatott. Iskolába menet a rózsafüzért imádkozta, és más gyerekeket is meg tudott nyerni ennek. Minél idősebb lett, annál jobban növekedett az imádság iránti szeretete is. Bárhol tartózkodott, gondolatai a mindenütt jelenlevő Istennél voltak, s egyre jobban hozzákapcsolta a szeretetet. Ha esténként becsukta maga mögött kis szobájának ajtaját, tüstént eltűnt minden fáradtsága, és csak úgy röpültek az órák Istennel folytatott beszélgetése közben. A reggel gyakran úgy találta, hogy egyetlen pillanatra sem tért nyugovóra. Húszévesen rövid ideig foglalkozott azzal a gondolattal, hogy pap lesz. Amikor e célból egy kolostor kapuján bezörgetett, elküldték. Az ő helyében mindenki más hallgatott volna testvérei rábeszélésére, és átvette volna szülei gazdaságát, amely a legtekintélyesebbek közé tartozott. Sokkal jelentősebbnek tartotta azonban János azt a bensejében szóló hangot, amelyről ő maga így beszélt: "A jó Isten nem hagy el engem; fenntartott egy helyet a számomra, hogy Isten teljesen magának akarjon."

Április 16.

Mons.Koller Gyula atya rovata

Soubirous Marie-Bernard, akit kiskorától kezdve Bernadettnek hívtak, Lourdesben született 1844-ben. Hat testvére között a legidősebb volt. Szülei molnárok voltak, és nagy szegénységben éltek. Bernadettnek, a kevéssé művelt, 14 éves lánynak 1858. február 11-én a Lourdes melletti massabiellei barlangnál látomása volt. Elragadtatásában egy ismeretlen "Hölgy" jelent meg, aki megtanította a rózsafüzér imádságára. Ez a jelenés február 11 és július 16 között 18 alkalommal megismétlődőtt. Amikor a dolognak híre ment, többen mentek oda, hogy lássák a jelenést. Ők nem láttak senkit, csak azt, hogy amikor a "Hölgy" megjelenik, Bernadett elragadtatásában természetfelettien megszépül, oly tisztaság és megilletődöttség sugárzik belőle, hogy a jelenlévők közt még a hitetlenkedők szemébe is könnyek szöknek. A látomások idején a Bernadett köré gyűlt tömegben semmi nyoma nem volt a hisztériának vagy más szokásos zűrzavarnak. A kislány elragadtatva imádkozik és  beszélget valakivel. Üzeneteket kap: "Imádkozz a bűnösökért!" - "Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!" - "Mondd meg a papoknak, azt akarom, hogy itt kápolnát építsenek nekem." - "Menj, igyál a forrásból, és mosdj meg a vizében!" A "Hölgy" fölszólítására a kis látnok kezével kaparni kezdett a barlang alján, és fölfakadt egy forrás. Nézői egyre többen lesznek és bíztatják: kérdezze meg a "Hölgy" nevét. A kérdésre ez a válasz jött: "Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás." Az 1858. július 16-i jelenés után Bernadett nem látta többé a Szűzanyát, aki megígérte neki, hogy boldoggá teszi, de nem itt a földön.

Április 7.

Mons.Koller Gyula atya rovata

Hermann Kölnben született 1150-1160 között. Családja a polgársághoz tartozott, de elszegényedett. A szegénység ellenére is becsületre és vallásosságra nevelték gyermeküket. Életrajzírói szerint kisgyerekként sokat látogatta a templomokat. Az Úr Jézus, Szűz Mária és a szentek szobrainál gyermeki hittel úgy imádkozott, beszélgetett, panaszkodott mintha élő emberek volnának. A legenda szerint egy alkalommal kedveskedve egy almát nyújtott oda a Szűzanya ölében ülő kis Jézusnak. A kicsi Jézus átvette az almát, a Szűzanya pedig barátságos mosollyal jutalmazta. (Ezt a megelevenedett szobrot még ma is mutatják a kölni Sankt Maria am Kapitol templomban.)

Tizenkét éves korában a templomlátogató Hermann a steinfeldi premontreiekhez került. Amikor észrevették jósága mellett tehetségét is, Boldog Frigyes apát híres frízföldi iskolájába küldték. Papként tért vissza Steinfeldbe, és rábízták a rendi templom irányítását; ehhez hozzátartozott az éjszakai őrködés szolgálata is. Hermann sok tekintetben igazi Rajna-vidéki ember volt: élénk szellemű, vidám lelkületű, tréfától sem idegenkedő, az emberekkel szívélyes és együtt érző.

Április 3.

Mons.Koller Gyula atya rovata

Richard 1197/98-ban született. Születési helyéről (a Worcestershire grófságban levő mai Droitwichról) Richard Wychnek hívták. Szülei korán meghaltak, Richárdot, bátyját és nővérét gyámok gondozták, akik azonban kötelességeiket annyira elhanyagolták, hogy alig maradt meg valami a családi örökségből, amikor az idősebb fiú nagykorú lett. Richárd, aki már korán érezte papi hivatását, abbahagyta a tanulmányait, hogy segítsen a család vagyonának visszaszerzésében. Paraszti, szolgai munkát végzett. Ez annyira megindította a bátyját, hogy Richárdra ruházta a családi örökség birtoklását. Ám amikor minden rendbe jött, Richárd visszaadta testvérének örökrészét, elhárította egy kedvező házasság lehetőségét és visszatért Oxfordba. Itt megismerkedett Rich (Szent) Ödönnel, aki rövidesen Canterbury érseke és Richárd különleges támogatója s barátja lett. Richárd Párizsban folytatta tanulmányait, majd visszatért Oxfordba, hogy megszerezze a magister artium fokozatot. Ezt követően Bolognában hét éven át kánoni jogot tanult. Visszatérése után, 1235-ben kinevezték az oxfordi egyetem hivatalának vezetőjévé, majd kevéssel ezután Rich érsek kancellárjává. 1240-ben elkísérte az érseket római útjára, és mellette maradt, amíg az érsek elhunyt.