Január 3.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Genovéva a Párizs melletti Nanterre-ben született, 422-ben. Szüleit még római őseikről Severusnak, illetőleg Gerontiának hívták, gyermeküket már frank nyelven Genovévának nevezték el.
Szent Genovéva életrajza, amely a 6. században íródott, közli, hogy Szent Germanus püspöktársával Nanterre-ben éjszakázott. Másnap, a reggeli búcsúzás alkalmával felismerte a hat éves Genovévában a jövendő szentet, megáldotta, és egy bronzérmet ajándékozott neki.
A következő évekből életrajza arról tudósít, hogy egyik napon édesanyja hirtelen megvakult. Csak hosszú idő után látott ismét, amikor Genovéva, valami belső megvilágosodást követve, vizet merített egy közeli kútból és megnedvesítette vele anyja szemeit. Ekkor vált először hatékonnyá az a csodás erő, amelyet Isten kölcsönzött Genovéva kezének, és amely később sokaknak gyógyítójává lett.
Genovéva tizenöt éves korában letette Párizs püspökének kezébe a szüzességi fogadalmat és felvette a fátylat. Az ókeresztény idők szokása szerint családjában élte tovább az Istennek szentelt nők életét: először atyja házában, majd haláluk után keresztanyjánál, Párizsban. Egy súlyos betegségben átélte a halál közelségét, és elnyerte azt az adományt, hogy olvasni tudott az emberek szívében, akik vigaszt és tanácsot keresve érkeztek hozzá.
Sok időt szentelt az elmélkedő imának, a vezeklésnek és a böjtnek. Negyven éven át csak csütörtökön és vasárnap evett kevés kenyeret és főtt zöldségfélét. Emiatt sokan boszorkánynak tartották, rágalmak, gyanúsítgatások, ellenségeskedések folytak körülötte, de ő alázatosságával, tisztaságával és jótékonyságával megnyerte az embereket. Fiatal lányok sereglettek köréje, hogy együtt imádkozzanak vele, és együtt szolgálják Krisztust testvéreikben, a rászorultakban. Genovéva szerény párizsi házából lassan kis kolostorféle alakult.
Az isteni megbízatás Genovévát cellájából népe és évszázada nagy küzdelmeibe és döntéseibe küldte. Első feladatát akkor kapta, amikor 451 tavaszán Attila, lovas hadaival, átkelt a Rajnán. Az öldöklő és gyújtogató hunokról szóló hírek hallatára Párizsban pánik tört ki: mindenki fejvesztetten menekülni akart. Genovéva szembeszegült a zűrzavarral: éjszakai imádságra gyűjtötte össze a nőket, prédikációt tartott a férfiaknak és Istenbe vetett bizalmat kívánt tőlük. Szavaira aztán a város védelmét lázas sietséggel megerősítették, Attila pedig elhagyta a Szajna völgyét és Orléans ellen sietett.
Második küldetése akkor vált szükségessé, amikor a frankok pogány vezére, Kilderik meghódította Közép-Galliát és székhelyét Párizsba tette. Kilderik háborúskodása során az ellenség bekerítette a várost és minden utat elzárt az élelmiszerszállítás elől. Ekkor Genovéva másodszor is megmentette Párizst. Néhány hajónyi legénységet toborzott össze, kenyérgabonát vásárolt és vízi úton szerencsésen bevitte az ostromlott városba.
Genovéva élete végén már mindenki nagy csodatevőnek tartotta. Nagyon sokan keresték fel, úrrá lett a démonokon, kezének érintésével gyógyította a betegeket és szenvedőket.
Genovéva nyolcvan éves korában, a hagyomány szerint 502. január 3-án halt meg. Sírja állandó zarándokhely volt mindaddig, míg a forradalmárok fel nem dúlták. Genovévának, mint Párizs védőszentjének, ereklyéit a Saint-Étienne-du-Mont templomban őrzik.
*
Genovéváról munkatársai és tisztelői azt szokták mondani, hogy mindig tizenkettedmagával van, a tizenkét erényt értették ezen, amely szüntelenül megmutatkozott tetteiben: a hitet, böjtölést, türelmet, nagylelkűséget, egyszerűséget, ártatlanságot, egyetértést, szeretetet, fegyelmezettséget, tisztaságot, igazságosságot és okosságot. Nagyon sok tisztelője, de sok ellensége is volt, akik rágalmazták, boszorkánynak, ördöggel cimboráló nőnek tartották. Ő sem az egyik, sem a másik „tábort” nem vette komolyan. A rágalmak és gyanúsítások nem törték le, az erények nem tették büszkévé vagy rátartivá. Számunkra szóló hangos üzenete ez: nem az számít, mit gondolnak/mondnak rólunk az emberek, hanem az, milyennek lát minket az Isten.
Szentünk életrajzában sokat emlegetik az ördögtől megszállottak rombolásait és azt, hogy uralkodott a démonokon, akik sokakat hatalmukban tartottak. Szavára kikotródtak a megszállottakból és fölhagytak ádáz viselkedésükkel. Korunk embere mindezt legendának tartja, s azt vallja: nincsenek ördögtől megszállottak, csak lelki, lélektani betegségben szenvedők. Abban igaza van, hogy manapság nem „látványosan” működik a gonosz lélek, nem szarvakkal és lópatában jelenik meg, hanem az emberek érzésvilágának, a haszonlesés és érdekérvényesítés következetes átalakításával. Amikor az „átalakítás” ellen harcolunk magunkban és környezetünkben, az ördög ellen harcolunk és Genovévához. hasonlóan részt veszünk társadalmunk jobbá tételében.
*
„Aranyat, ezüstöt, drágakövet sohse hordjál, mert ha nem veted meg az evilági ékességet, nem nyered el az örök élet égi szépségét”! (Szent Genovéva szavai)