December 6.
Mons. Koller Gyula atya egykori írása
Szent Miklósról kevés hitelesnek tekinthető történeti adat birtokában vagyunk, ennek ellenére nagyon sok történetet ismerünk róla, amelyekből arra következtetünk, hogy népszerűségben, tiszteletben és életszerűségben alig találjuk párját a szentek között. Ezért célszerűnek látszik, hogy „életrajzi adatait” a 13. századi Legenda Aurea alapján ismertessük.
E legenda némi büszkeséggel mondja el a leendő aszkéta első megnyilvánulását, hogy Miklós kisdedként böjti napokon csak egyszer szopott. Fiatalon is, idősebb korában is alázatos keresztényként élt önmegtagadó életet. Égi jel hatására választották meg Myra városa püspökének. Miklós kiválóan teljesítette püspöki feladatait, s részt vett a niceai zsinaton is. Amikor püspökként megtudta, – beszéli a legenda – hogy az egyik édesapa nagy szegénysége miatt nyilvánosházba akarja adni három lányát, a következőképpen segített rajtuk: éjnek idején a nyitott ablakon át bedobott egy erszény pénzt, és így először a legidősebb, majd hasonló „égből jött” segítségek után a másik két lány is tisztességgel férjhez mehetett.
Megszámlálhatatlan történet szól a segíteni siető Miklósról. Különösen gyermekek esetében volt segítőkész. Az egyik ilyen történet szerint egy gonosz vendéglős elcsábított három iskolás fiút, majd megölte őket, és mint a húst szokás, só közé egy hordóba rejtette a holttestüket. Miklóst egy angyal figyelmeztette az esetre, mire ő megjelent a vendéglős házánál, föltámasztotta a gyermekeket és megbüntette a bűnöst.
Szent Miklós legendája nemcsak a keresztények támogatásáról ad hírt, hanem arról is, hogyan segített az akkoriban nem kedvelt zsidókon, amikor keresztények hazug módon vádolták őket.
A tudományos kutatók a szentek életével foglalkozó tudósok, (hagiográfusok) kiderítették, hogy Szent Miklós legendájában van néhány olyan vonás, amelyeket más, 6. századi szentektől vettek át, és kölcsönöztek neki. Maga a legenda is él: alakul, fejlődik, főleg azáltal, hogy merít abból a gazdag motívumkincsből, amely nem a történeti szenttel, hanem a nép életével és a természettel van kapcsolatban. S ami a legfontosabb: nevelő, jobbátevő hatása van.
Keleten, Myra városában és Konstantinápolyban Miklós püspököt a 6. században már tisztelték. Myrából és a konstantinápolyi sír-templomából terjedt el tisztelete az egész görög, szláv illetve orosz egyházban. A régi Oroszországban különleges tiszteletet tanúsítottak iránta: az ország főpatrónusa lett. Az ortodox egyház ma is nagyon tiszteli, az ikonosztázokon mindig megjelenítik.
A latin egyházban tisztelete lassabban és később terjedt el. Rómában a 9. században egy bazilikában és három kápolnában tisztelték. Németországba a 10. század végén került a Miklós-kultusz. 1087-ben aztán, ereklyéinek Bari városába történt átvitele alkalmával, Európa-szerte fölvirágzott a Miklós-tiszteletet. A késő középkor óta Miklós püspököt a tizennégy segítő szent közé sorolják. Számtalan templom, társulat és foglalkozás patrónusa (gyermekek, leányok, hajósok, foglyok, pékek, kereskedők, gyógyszerészek, jogászok). A szent püspök, aki bőkezű felebaráti szeretetével kitűnt, a Karácsony misztériumának is előhírnöke lett.
Miklós püspök hosszú öregség után 343-ban vagy 350-ben halt meg. A bizánci és a kopt rítusban temetése napját, december 6-át ülik ünnepként. Nyugaton a 10. század óta szintén ezt a napot tartják.
*
Miklós püspök úgy áll előttünk, mint a segítő szeretet megtestesítője. Életrajza s a vele foglalkozó legendák tele vannak Miklós püspök csodás segítségével. Nemcsak a viharba került hajósok megmentéséről olvasunk, hanem a gyermekek, a rászoruló fiatalok pártfogásáról is. Nemcsak a három „eladó lányon” segített, de a három elcsábított és meggyilkolt gyermeken is. A 11. században a három megölt gyermek történetét dramatizálva is megjelenítették. Az ártatlan gyermekekről december hatodika előestéjén előadott püspökjátékból bontakozott ki a közismert „mikulási ajándékosztás”: a gyermekek meglátogatása, (összehívása) kikérdezése és megjutalmazása. A hívő ember számára a Mikulásban a segítő és jószívű Szent Miklós alakja kell, hogy felragyogjon. Még akkor is, ha ma sokan csak egy nem létező Télapót látnak benne.
A szentek életrajzával foglalkozó tudósok azt vallják, hogy egy szent legendája részben kifejezi egy-egy szent tiszteletét, és okot ad a tisztelet további kibontakozásának. A gyermekkori böjtölés legendájából kiindulva észre kell vennünk, hogy Miklós püspök nem élveteg nagyúr volt, hanem önmegtagadó életet élt, és nem a maga kényelmét kereste. Ezt is tudva Miklós püspököt nemcsak ajándékosztásban, jószívűségben kell követnünk, hanem az önmegtagadó, lemondást kereső, bajokat elfogadó élettel is igyekezzünk őt utánozni és igazszívű kereszténynek lenni.
*
„Irgalmas Istenünk, Szent Miklós püspök közbenjárására engedd, hogy minden veszedelemben oltalmat találjunk nálad, és az üdvösség útján akadálytalanul haladjunk előre!” (Szent Miklós szentmiséje könyörgéséből)