Szeptember 24.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Gellértnek Velence, a tengerre épült város volt a szülőföldje. 980 körül Szent György napján született, ezért kapta a keresztségben a György nevet. Öt éves volt, amikor szülei áteveztek vele a Szent Márk-székesegyházzal átellenben lévő San Giorgio-szigetre, úgy látszott ugyanis, hogy kisfiuk nem marad életben. Fogadalmat tettek, hogy ha a gyermek a szerzetesek imájára meggyógyul, Istennek szentelik, és a monostorban hagyják. A gyermek fölgyógyult, és ott is maradt. Fokozatosan bevezették őt a kor szellemi életébe és a Szent Benedek rend lelki életébe, fegyelmébe. 15 éves lehetett,amikor édesapja egy szentföldi zarándoklaton életét vesztette. Az ő emlékére vette föl az ifjú György a Gellért nevet.
Huszonöt éves korában a monostor perjeljévé választották, majd Vilmos apát Bolognába küldte magasabb tanulmányokra, hogy visszatérve elfoglalhassa a kolostori iskola egyik tanári helyét. 32 évesen tért vissza monostorába, de nem sokáig tanított, mert Vilmos apát halála után őt választották meg apátnak. Három év után azonban lemondott apáti tisztéről, és a Szentföldre indult.
Két társával 1015. február végén szállt hajóra Palesztina felé. De a vihar miatt másfelé sodródtak, és Szent András-sziget kikötőjében vetettek horgonyt. Ott a sziget bencés monostorában találtak menedéket. A több hétre elhúzódott kényszerpihenő közben Gellértnek alkalma volt az ott időző pannonhalmi apáttal beszélgetni. Az apát szerette volna őt megnyerni, hogy Magyarországon kolostort alapítson, és térítői munkát végezzen. Gellért azzal a nem titkolt szándékkal engedett a rábeszélésnek, hogy majd Magyarországról könnyebben eljuthat a Szentföldre. Útnak indultak hát, és 1015. május 3-án Pécsre érkeztek Mór püspökhöz. Vele és Asztrik pécsváradi apáttal Székesfehérvárra, István királyhoz mentek. Gellért és a király találkozásának „eredményeként” István meghívta őt Imre fiának nevelőjéül. Nyolc éves volt ekkor a királyfi, akit Gellért hét évig nevelt az esztergomi királyi palotában. Tanítványának életszentsége tanúsítja, hogy Gellért milyen jó nevelő volt.
Ezután a szentföldi út helyett a bakonybéli remeteség évei következtek. A monostor melletti erdei kunyhóban tudott leginkább elmélkedni és dolgozni. Ekkor írta szentírásmagyarázó munkái nagy részét, amelyekből csak egy maradt ránk. Gellért 1030-ig remetéskedett. Ekkor István király hívatta, és rábízta a Csanádi egyházmegye megszervezését.
Gellért az egyházszervezést azzal kezdte, hogy fölosztotta az egyházmegye területét hét főesperességre, s ezek élére a papok közül azokat állította, akik tudtak magyarul. Majd a papi utánpótlás biztosítására káptalani iskolát szervezett, végül templomokat építtetett, köztük a székesegyházat is. Tevékenységét a szent király bőkezűen támogatta.
Életében nagy fordulatot jelentett 1038-ban István király halála. Hiába volt az új király, Péter velencei, mint Gellért, nem lehetett vele együttműködni, mert sem az uralkodáshoz, sem a nép megnyeréséhez nem értett. Péter utóda Aba Sámuel lett. Ő sem volt megfelelő király, Gellért püspök 1043-ban zsarnoksága miatt a koronát és a húsvét közös megünneplését is megtagadta tőle. A fölfordulás ez éveiben a csanádi püspök hittudományos munkákat írt, prédikált és szembeszállt a zsarnoki túlkapásokkal.
1046 szeptemberében Gellért a lengyelországi száműzetésből hazatérő Vászoly-fiak, Endre és Levente fogadására készült, Böd egri és Beszteréd nyitrai püspökkel együtt. Székesfehérvárról indulva a hercegek elé mentek egész Diósdig. Az ún. pesti révhez közeledve Vatha pogány lázadói kőzáporral törtek rájuk. Gellértet hozzákötötték egy kordéhoz, és a később róla elnevezett Kelenhegy szikláiról a mélybe taszították. Durva módon bántak el a másik két püspökkel is. Mindhárman l046. szeptember 24-én lettek hitük vértanúi.
Gellért holttestét ideiglenesen a pesti Boldogasszony-templomban (a mai Belvárosi plébániatemplom) temették el, később átszállították Csanádra. Szentté avatása Szent László királysága idején l183. július 26-án történt.
***
Szentünk azoknak a sorába tartozik, akik nem a magyarok közt látták meg a napvilágot, de életük, működésük és haláluk hozzánk kapcsolja őket. Gellért a Szentföldre készült, és csak átmenetileg jött el a magyar király országába. De a király kérésére itt maradt, hogy szentföldi látogatás helyett Imrét, a királyfit nevelje szentté. Püspökként együttérzett a néppel és mindenben javukat szolgálta. Először a szent királlyal karöltve, később a rossz királyok ellenére eredményesen működött. Üzenete szülőkhöz, nevelőkhöz, vezetőkhöz egyaránt szól: neveljék a rájuk bizottakat szóval és példával a krisztusi becsületes életre.
Ránk maradt latin nyelvű művében (Deliberatio supra hymnum trium puerorum) a Szentírás kifogyhatatlan táplálékáról értekezik. „A Szentírás ‒ írja – egyszer az Isten és az embertárs iránti szeretetre figyelmeztet bennünket, máskor meg arra, hogy a világ múlandó dolgait túl ne értékeljük!” E szavak nyomán ébredjünk rá, hogy nem elég, ha ünnepnap meghallgatjuk a Szentírásból Isten igéjét, szükséges, hogy köznaponkint olvassunk is belőle. Csak így tanulható meg Isten és felebarát igaz szeretete s a földi javak helyes értékelése!
***
„A Szentírást nem emberi értelem találta ki, hanem isteni erő íratta le szent emberek által”(Szent Gellért szavai)