ASSISI SZENT FERENC

Október 4.

Mons. Koller Gyula atya rovata

Ferenc Assisiben született 1181/82-ben. Atyja, Pietro Bernardone posztókereskedő Assisi leggazdagabb embere volt. Franciaország iránti szeretetéből fiát, Jánost Francescónak, kis franciának becézte. Bernardone nem törődött azzal, hogy Ferenc iskolába járjon, ezért latinul és franciául beszélni és írni is nehezen tudott. Gazdag volta miatt tékozlóan bánt a pénzzel, és szórta aranyait. Amikor az assisiek háborút viseltek Perugia ellen, Ferenc fogságba került, és ott ,,magasabbrendű dolgokról” kezdett gondolkodni. Lovag akart lenni, s a dicsőség és a hírnév vonzotta. A Dél-Itáliába induló hadjáratról azonban visszafordult, és egy szegény lovagnak ajándékozta öltözékét.

Ettől kezdve Ferencet gyakran látták a város előtt lévő leprás- házban, ahol ellátta a legalantasabb szolgálatokat is. Életmódját megváltoztatta, a csendet kereste, hogy imádkozzék. Amikor Rómába zarándokolt, ruhát cserélt egy koldussal, és odaült a Szent Péter-bazilika kapujához kéregetni.

Az egyik napon Ferenc egy lóval és egy vég posztóval eltűnt a házból. Atyja kerestette, s mikor a város utcáin egy kiéhezett, ápolatlan ,,őrültben” felismerte fiát, bevonszolta a házba, megpofozta, és bezárta a pincébe. De édesanyja és a cselédek kiszabadították, és futni hagyták.

Ekkor az apa feljelentést tett ,,megtévedt” fia ellen. A nyilvános tárgyalás azzal zárult, hogy Ferenc ruha nélkül állt oda, a püspök lábához letette atyjától kapott ruháját, erszényét és azt kiáltotta, hogy visszaadja atyjának azt, ami az övé, és mostantól a mennyei Atya az apja. Ezután a püspök palástjával betakarva elhagyta a világot, hogy egyedül Istennek szolgáljon. Helyreállította a környék összedülőfélben lévő templomait és kápolnáit. Vásári énekesként építőkövet koldult az emberektől.

1209. február 24-én, Mátyás apostol ünnepén Ferenc hallgatta az evangéliumot, mely arról szólt, hogy Jézus azzal küldte szét tanítványait, ne vigyenek magukkal sem pénzt, sem tarisznyát; ne legyen két ruhájuk, se sarujuk, még botjuk sem (Lk 9,3-5). Ezt hallva felkiáltott: ,,Ez az, amit keresek!” ‒ és azonnal szó szerint elkezdte megvalósítani a hallottakat: mezítláb, kötéllel a derekán, szürkésbarna ,,ruhában” vándorolt a vidéken, és prédikált.

Eredetisége és hite vonzotta az embereket. Hamarosan többen is csatlakoztak hozzá. 1209. április 15-én történt: mindnyájan a Szent Miklós-templomba mentek, ahol az oltárra kitett evangéliumos könyvet Ferenc találomra felütötte, és erre a helyre talált: ,,Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el amid van, és oszd szét a szegények között!” (Mt 19,12). Akkor felkiáltott: ,,Testvérek! Ez a mi regulánk! Menjetek, és tegyétek, amit hallottatok!” Ez a nap lett a ferences rend születésnapja.

Az első ferencesek igen szigorú életmódban, bűnbánóként éltek és gyakran nélkülöztek. Kicsúfolták őket, de ők nem nehezteltek érte. Végtelen türelme hamarosan felkeltette az emberek figyelmét. Többen voltak, akik bűnvallomást tettek, elajándékozták vagyonukat és csatlakoztak Ferenchez. Számuk bámulatos gyorsasággal gyarapodott: Néhány év múlva a pünkösdi káptalanra már ötezer testvér gyűlt össze.

Ferenc ekkor elérkezettnek látta az időt, hogy pápai jóváhagyást kérjen közössége számára. 1215-ben útnak is indult tizenkét testvérrel Rómába. III. Ince pápa barátságosan fogadta, és azt mondta: ,,Túlságosan szigorúnak és keménynek látszik az életetek”. Ezért ajánlotta, hogy enyhébb szabályokat készítsen. Ferenc azonban oly lángoló buzgósággal képviselte ügyét,hogyIII. Ince átölelte, megáldotta őt társaival együtt, és engedélyt adott nekik a prédikálásra. Ferenc pedig tiszteletet és engedelmességet fogadott a pápának.

A Porciunkula-kápolna mellett alakult ki a ferences rend anyakolostora, ahová évente általános káptalanra gyűltek össze a testvérek. A kápolna körül gallyakból építették a kunyhóikat. Mindenütt az igazi szegénység uralkodott, pusztán az alamizsnára alapozhattak. Közben a testvérek dolgoztak is, mint cselédek, kézművesek, betegápolók a leprások házaiban, vagy parasztoknál a mezei munkában.

Ferenc legfontosabb feladatként a prédikálást bízta a testvérekre. Ebben ő maga járt elöl jó példával. Feladatának tekintette, hogy Jézus életét jelenítsék meg az emberek között, ezért szó szerint vette az evangéliumot. Az evangéliumhoz való közelség magyarázza meg derűjét. Öröme újra meg újra dalban tört ki. Bensőséges kapcsolat fűzte a természethez. Baráti módon tudott szólni az állatokhoz.

Amikor a ferences szellem a nőket is magával ragadta, Ferenc megalapította a Második rend anyakolostorát. Amikor a házasemberek is indítást kaptak arra, hogy Ferenc irányítása mellett éljenek, megalapította a Harmadik rendet.

Idővel a renden belül akadtak olyanok, akik számára megvalósíthatatlannak tűnt Ferenc szegénysége. Ezért az 1220. év Pünkösdjére összegyűlt káptalanon ezt mondta: „Én nem akarom, hogy regulát emlegessetek azon kívül, amelyet az Úr nekem ajándékozott.” Amikor a többség nem volt képes követésére, Ferenc még ez évben lemondott a rend vezetéséről.

Ebben a helyzetben mutatkozott meg hősi nagysága: nem hagyta el az Egyházat akkor sem, amikor látnia kellett saját ideáljának elhalványulását. Visszavonult az Alverna-hegyre. Ott megjelent előtte egy angyal, és utána Ferenc testén láthatóvá váltak Krisztus sebei, a stigmák. Testben megtörten érkezett vissza Assisibe. Súlyos gyomor és májbántalmaktól szenvedett, a lábai megdagadtak, a szeme is felmondta a szolgálatot. Éjszaka álmatlanul feküdt sárkunyhójában. Ám a következő reggel vidáman énekelte az Istent és a teremtést dicsérő Naphimnuszát.

Mikor megtudta, hogy az orvosok szerint október elején meg fog halni, így kiáltott: ,,Isten hozott, halál testvér!” 1226. október 3-án megáldotta testvéreit, felolvastatta Jézus búcsúbeszédét. Majd megkérte őket, hogy vetkőztessék le, és fektessék le a puszta földre. Még e napon énekelve adta vissza lelkét Tereremtőjének.

Az Egyház és a világ együtt térdelt a ravatala mellett. 1228. július 16-án IX. Gergely pápa szentté avatta. Ünnepét azonnal felvették a római naptárba október 4-i dátummal.

 

*

A szegénységet Ferenc mindennél fontosabbnak tartotta, ,,nincstelenül akarta követni a nincstelen Krisztust, a megfeszítettet”. Ezért figyelmeztette testvéreit, hogy ,,semmiképpen ne fogadjanak el pénzt”, és szegényen járjanak alamizsna után. Számukra Krisztus követésében perdöntő fontosságú volt a szegénység. Ezt az eszmét a pápa előtt is megvédte: „Az Úr engem az egyszerűség és az alázat útjára hívott meg”. Élete ezt kínálja nekünk is. Tanuljunk tőle!

            Szent Ferenc rendíthetetlen derűvel rendelkezett. Öröme újra meg újra dalban tört ki és átragadt a környezetére is. De ez a vidámság nagyon fegyelmezett derű volt: Ugyanakkor sírt, mikor Krisztus szenvedéséről elmélkedett, és akkor is, mikor kísértések kínozták, de a szenvedést és megpróbáltatást mindig örömmel fogadta. A keresztény embernek ma is derűt kell sugározni akkor is, ha bánat éri!

*

,,A birtokolt javakból születnek a pereskedések, amelyek miatt Isten és a felebaráti szeretet sokszor hajótörést szenved. Ezért ebben a világban mi semmit nem akarunk birtokolni.” (Assisi Szent Ferenc szavai)