November 10.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Etruriában született, de nem tudjuk mikor. Azt tudjuk, hogy már egész fiatalon alapos teológiai képzettséggel rendelkezett, és Rómában, az egyházi hivatalokban jelentős tisztségeket töltött be. Ítélőképessége és határozottsága annyira megbecsültté tették, hogy két pápa alatt is fődiákonusként vett részt az Egyház vezetésében. A püspökök és pátriárkák, akiknek ügyeit mély hivatástudattal intézte,„a római szentszék és az istenszolgálat ékességének” nevezték. A császári udvar is becsülte, s többször közvetítőnek használta. Éppen Galliában volt, hogy békét közvetítsen, amikor meghalt III. Szixtusz pápa. Távolléte ellenére azonnal őt választották meg pápának.
Először püspökké szentelték, aztán 440. szeptember 29-én elfoglalta Péter katedráját. Szíve alázatának jele ismertté vált, amikor kijelentette: Péter utódában azt tiszteljük, ,,aki örökre magára vállalta az összes pásztor és a rájuk bízott nyáj minden gondját, és e méltóságot egy méltatlan utód sem csorbítja.” Az Egyház iránti lángoló szeretetében, és nem személyes tekintélyhajhászásban kell keresnünk annak okát, hogy az Egyház szervezeti kérdéseiben olyan határozottan intézkedett.
A keleti egyház még egységben volt a rómaival, Leó pápa megőrzése érdekében támogatta és ellenőrizte az elődei által kinevezett apostoli vikáriusokat. Az egyik vikáriust, aki önhatalmúlag püspököt nevezett ki, zsinaton fosztották meg hivatalától. E Leó-féle zsinat azért jelentős, mert vele kötötte össze III. Valentinianus császár a rendeletét, amelyben állami oldalról elismerést nyert a pápa joghatósággal rendelkező elsőbbsége.
Leó pápa jól látta, hogy a szervezeti egység mellet fontos a hitbeli egység is. Ezért prédikációiban sokat harcolt a különféle eretnekek ellen. Rómában nagyon elterjedtek a manicheusok, akik mindent rossznak tartottak, ami a testtel kapcsolatos. Amikor a császár rendeletet bocsátott ki ellenük, Leó üdvözölte, mert az állam kötelessége, hogy büntetést alkalmazzon azok ellen, „akiknek törvénye a hazugság, vallásuk az ördög, áldozatuk a gyalázat”.
Egy évvel később a hispániai püspök kérésére Leó pápa pontról pontra cáfolta a priszcilliánusok tanítását, amely megítélése szerint pogány csillagászatból és gnosztikus elemekből álló eretnekség. Az eretnekség ügyében a legnagyobb küzdelmét a monofizita Eutükhésszel kellett megvívnia, aki szerint Krisztusban csak egy természet volt, az isteni, ezért Krisztus nem volt igazán ember. A konstantinápolyi pátriárka 448 novemberében a pátriárkai zsinaton elítélte e tanítást, Eutükhész erre föllebbezett a pápához és a császárhoz. Leó pápa 449. június 13-án kelt, híressé vált dogmatikus levelével mesteri pontossággal fejti ki: Krisztus egy személy, akinek két természete van, mindkét természet, az isteni is, az emberi is, a másikkal összekapcsoltan végzi sajátos tevékenységeit.
II. Theodosios halála után az új császár a hit egységében a birodalom egységének biztosítását látta, ezért zsinat összehívását tervezte. Miután Leó megadta beleegyezését, a zsinatot összehívták. 451. október 8-án Laodikeában tartották meg az első ülést, amelyen a pápát küldöttség képviselte. Majd, amikor az október 10-i ülésen Eutükhész ügyére került sor, a Leó pápát képviselő küldöttség fölolvasta a pápa dogmatikus levelét. Erre a résztvevők egyöntetű lelkesedéssel kiáltották: ,,Ez az Atyák hite, ez az apostolok hite! Péter szól Leó által! Valamennyien ezt hisszük!”
452-ben Leó a hunoktól mentette meg Rómát azzal, hogy bátran kivonult Attila elé, és visszafordulásra bírta. 455-ben azonban már nem tudta megakadályozni, hogy Geiserich vandáljai betörjenek a városba, csak annyit tudott elérni, hogy az emberek életét megkíméljék, és ne gyújtsák föl az épületeket.
Rómában halt meg. A liturgikus források 461. november 10-re teszik temetése napját. A galliai egyház április 11-én ünnepelte. 1969-ben ünnepét a szent pápa halála napjára, november 10-re helyezték át.
*
Leó pápa igazi nagysága abban rejlik, ahogyan Péter utódjának, a pápának hivatalát a többi püspökkel tartott kapcsolatában, az Egyház belső szervezetének kérdéseiben, a tévtanítások elhárításában és az evangélium hirdetésében napról napra betöltötte. Annak idején XIV. Benedek pápa joggal iktatta őt az egyháztanítók sorába, s ezzel megadta neki a kellő tiszteletet. Newman bíboros pedig „Fenséges Leó”-nak nevezte, mert a pápaságot, mint az Egyház egységének biztosítékát szilárdította meg. Jó lenne, ha Egyházunk egységét mi is buzgón támogatnánk, és a mindenkori pápa iránti hűségünk megszilárdulna!
Leó pápa az Egyházat nemcsak mint intézményt védte, hanem Péter apostol levelének nyomán az Egyház minden egyes tagjáról azt tanította, hogy valóban királyokká teszi őket a szent kereszt jele és papokká szenteli a Lélek kenete. „Mert – teszi hozzá - valódi király az, akiben Istennek alávetett lélek uralkodik a test fölött, és tökéletes papi tevékenység az, ha valaki tiszta lelkiismerettel áll Isten elé, és bemutatja szíve oltárán az istenszeretet áldozatát.” Szentünk e szavait minden katolikus kell, hogy örömmel vegye tudomásul, és iparkodjék nekik megfelelni!
*
„Mindennap Péter mondja az Egyházban: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia!”
(Nagy Szent Leó szavai)