Március 8.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Ciudad János egyszerű, vallásos szülők fiaként Portugáliában született 1495. március 8-án. Nyolcéves volt, amikor szülei szállást adtak egy papnak, aki Madridba igyekezett és lelkesedéssel beszélt a spanyolok vallásos életéről. A fiú meglepődve hallgatta, és amikor a pap eltávozott, megszökött otthonról. Kalandvágyból Madridba akart menni, de hosszú ideig gyalogolva kimerülten csak egy kis spanyol városig jutott el. Ott a pásztorok vezetője irgalomból házába fogadta. A juhokat kellett őriznie, ennek fejében pedig olyan nevelésben részesült, amelyet szüleinél aligha kaphatott volna meg. Megtanult írni, olvasni, számolni és a gazdálkodásban is kiképezték. Derék fiatalemberré lett, és gazdája elhatározta, hogy lányát feleségül adja hozzá. János azonban elszökött a házasságkötés elől, és beállt katonának.
A katonáskodás közben viszont elfelejtkezett a lelkéről, és egyre mélyebbre süllyedt. De egy alkalommal leesett a lováról, és elvesztette az eszméletét. Amikor magához tért, ellenséges területen találta magát. Ekkor Szűzanyához fohászkodott, és épségben visszajutott a spanyol táborba. Többé az imát nem hagyta el. Egy félreértésből fakadó büntetés miatt azonban el kellett hagynia a hadsereget
Ekkor visszatért régi gazdájához, aki örömmel fogadta, de újra házassági tervével szorongatta. Erre ismét megszökött. Beállt abba a hadseregbe, amely Bécsnél harcolt a törökök ellen. A hadjárat befejezése után János elzarándokolt Compostellába, és ott megvilágosításért imádkozott. Amikor kérésére nem kapott választ, visszatért szülőhelyére, ahol szomorúan értesült édesanyja haláláról. Bűntudattól űzve elhatározta, hogy Afrikába megy, és segítségére lesz a fogoly keresztényeknek, s talán dicsőséges vértanúságot is szenvedhet. Elszegődött egy grófi családhoz és velük ment Afrikába.Ott megismerkedett egy ferences atyával, aki megmondta neki, hogy ne a vértanúság után vágyakozzék, hanem szerénységre törekedjék. János ekkor visszatért Gibraltárba, és szentképeket, kegytárgyakat árusított, és hamarosan egy kis boltot is tudott nyitni Granadában.
Amikor Avilai János, a híres hitszónok a városba érkezett, szavai mélységesen megragadták Jánost. Elajándékozta minden áruját, bezárta a boltját, és kiabálva, a mellét verve szaladgált az utcákon. Őrültnek tartották és a bolondok házába csukták. Avilai János meglátogatta és megmagyarázta neki: elég a különcködésből, kezdjen már olyasvalamibe, ami másoknak is hasznos.
Jánosunk ekkor negyvenkét éves volt, és Isteni megvilágosodásért zarándoklatra indult. Ott világos lett előtte: Isten azt akarja, hogy a rászoruló szegény betegeken segítsen. Fölkereste Avilai Jánost, aki megerősítette őt küldetésében, és irányt adott lelki életének.
Kemény munkába fogott: éjszaka fát gyűjtött az erdőben, s nappal eladta. Árából élelmet és orvosságot vásárolt a vagyontalan betegeknek. Azon kívül minden este elment hazulról a hátán egy puttonnyal, a vállán két tálat lógatva hangosan kért Isten nevében segítséget. Kezdetben kevés gyűlt össze, de amikor megismerték szándékát, az adományok egyre gazdagabbak lettek. Ekkor házat bérelt, ahova betegeit összegyűjtötte, és önfeláldozóan ápolta.
Önfeláldozó életének hírére az emberek odahozták neki a szükséges dolgokat. A granadai érsek is erőteljesen támogatta, úgyhogy egy nagyobb házat tudott bérelni a betegek számára. Mivel munkálkodása szemmel láthatóan Isten áldását élvezte, egyre több fiatal jelentkezett segítőtársnak. Püspöke jóváhagyta az "Istenes János" nevet, amelyet az emberek adtak neki. Készíttetett számára egy köntöst is, hogy megismerjék róla, és meghagyta, hogy segítőtársai is olyat viseljenek. Csakhamar egy második kórházat kellett építenie, amely állandóan tele volt betegekkel.
A betegek szolgálatában töltött megfeszített munkája 13 év alatt meglehetősen felőrölte erejét. Egy alkalommal társa fagyűjtés közben a vízbe esett, és az áradat elsodorta. János utána ugrott, de nem tudta kihozni. Maga is kimerülve ért a partra. Ezt követően már nem tudott fölépülni. Érezve halálának közeledtét buzgón fölkészült rá. 1550. március 8-án, ötvenötödik születésnapján Granadában meghalt.
Istenes Jánost 1690-ben avatták szentté. XIII. Leó pápa a katolikus kórházak védőszentjévé tette. Ünnepét 1714-ben vették föl a római naptárba, március 8-ra.
*
Szentünk a kereső ember mintaképe. Negyvenkét évi keresés után találta csak meg a helyét. A „csavargó” Jánosból Istenes János lett. Nemcsak azért, mert megtalálta hivatását a beteg, a szegény, a nincstelen fölkarolásában, hanem azért, mert hivatása végzése közben is tovább kereste a jobbat, az Istennek tetszőbbet. Jézus a keresők Barátja. Ő mondta: keressetek és találtok. Keresni kell - anyagilag is, de elsősorban lelkileg - a jobbat, az értékesebbet. Aki keres, az talál, az jobb lesz és másokat is jobbá tesz.
Jánosunk kezdeményezésétmunkatársai továbbvitték. Harminchat évvel a halála után, műve pápai engedéllyel betegápoló Irgalmas Testvérek néven szerzetesrenddé lett és elterjedt az egész világon. 1980-as adatok szerint már 189 rendházban 1755 szerzetes tevékenykedett. Közelünkben is többfelé vannak jó nevű Irgalmasrendi kórházak. Kérjük betegeink számára Istenes Szent János hathatós közbenjárását!
*
„Az emberi kapcsolatok megszűnnek, ha akarod, ha nem. Krisztus azonban mindig veled van és gondoskodik rólad!” (Istenes Szent János levelezéséből)