Június 27.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Szent László atyja I. Béla magyar király, anyja II. Miciszláv lengyel király leánya volt. 1046 körül született Lengyelországban. Két fiú és több leánytestvére volt
Anyja vallásosságra, apja pedig vitézségre nevelte. Családi életéből csak annyit tudunk, hogy első házasságból született leányát Jaroszláv orosz herceg vette feleségül. Majd özvegysége után második feleségétől Iréne nevű leánya született, akit János görög császár vett el feleségül. Viszontagságos időket kellett átélnie: először a testvérharcot András király és apja, Béla herceg között, majd hoszú viszályt Salamon király és Géza bátyja között. Így korán megedződött az élet iskolájában. Az ország védelmében még fiatal hercegként ismételten kitüntette magát a kunok elleniütközetekben.
Bátyja, Géza uralkodása idején (1074-1077) László mindig segítségére volt. Utána a nép akaratából Salamon helyett neki kellett átvennie az ország kormányzását. De nem koronáztatta meg magát, ,,mert csak békességet kívánt” - amint a krónikás írja. A koronázás mégis megtörtént, mert a nyugtalan vérű Salamonnak végleg el kellett mennie.
László idejében különösen a kunok jelentettek állandó veszélyt a magyar népre. Először 1085-ben királyságra áhitozva Salamon hozta be őket, másodszor 1091-ben törtek be és végigpusztították az ország keleti részét. László mindkét alkalommal az egész sereget megsemmisítette illetve fogságba ejtette.
Az ő érdeme az egyházi élet megújítása: a meglévő székesegyházakat, káptalanokat és kolostorokat birtokokkal gazdagította, új egyházak és kolostorok egész sorát alapította. Befejezte a váci székesegyház építését s újakat épített Váradon és Gyulafehérvárott.
A sok háborúság arra késztette, hogy kiépítse az ország keleti része közigazgatási szervezetét, és ily módon politikai egységgé formálja Magyarországot. Ezt a munkát az északnyugati részeken is ő kezdte meg, utódja, Kálmán király az ő nyomán építette ki a 72 vármegyéből álló rendszert.
A sokféle és üdvös tevékenységének a váratlan halál vetett véget 1095. július 29-én. Egy ideig a somogyvári monostorban nyugodott ,,boldog teste”, később Váradon helyezték végső nyugalomra.
László királyt a nép halála után azonnal szentként tisztelte: seregestől keresték föl sírját, a gyógyulást, vigasztalást óhajtók épúgy, mint a vitában álló peres felek. A pápa 1192-ben iktatta őt a szentek sorába.
*
,,A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté – írja Prohászka püspök. Uralkodása sorsdöntő volt népe történetében. Kiváló uralkodói képességével, vitézségével és kegyes szelídségével, életszentségével és egyházias gondolkodásával, vendégszeretetével és az igazságosságot védelmező törvényeivel kivezette a magyarságot a belső veszedelmek örvényéből, és megmentette a külső ellenségek halált és pusztulást hozó támadásaitól.”
Olyan tulajdonságok ezek, amelyek nagy részéért csak dicséretet és hálát tudunk adni, de utánozásukra gyengék vagyunk. Ám László királynak vannak olyan erényei, amelyekre napjaink magyarjainak külön is fölhívja figyelmét.
A ma emberének elsősorban vallásosságával üzen. Amikor tehette, szívesen félrevonult és imádkozott. Imáinak hatásossága nyilvánul meg az alakját körülfonó legendákban is: az üldöző ellenség előtt a szikla meghasad, imájára víz fakad a sziklából, az ellenség eléje dobott pénzei kővé változnak. A csodák „létrejöttében” nem tudjuk utánozni, de megtanulhatunk tőle gyakran és buzgón imádkozni. És azt is, hogy buzgó kéréseinkre az Úr előbb-utóbb megadja a megfelelő választ. Imádságaink „megkönnyítésében” segített azzal, hogy István király, Imre herceg és Gellért püspök ereklyéit 1083-ban nagy ünnepséggel „fölemeltette”, s így őket szentté nyilvánította. Ezzel a magyar népnek a saját nemzetéből adott szent példaképeket, akiknek segítségéért bizalomal imádkozhatunk. Szerencsére vannak újabb szent és boldog példaképeink is, úgyhogy válogathatunk belőlük, ha szükségünk van égi pártfogóra.
László királyt - a krónikás szerint - a hívő nép csak kegyes király néven emlegette. Irgalmas volt és szelíd – írják életrajzírói ‒, vigasztalta a bajtól sújtottakat, fölemelte az elnyomottakat. Kegyessége és szelídsége meglátszott abban, hogy tudott teljes szívvel megbocsátani. Még Salamont is, aki halálos ellensége volt, képes volt egy ideig udvarában tartani és rangjához mérten mindennel ellátni. Ezt is vegyük nekünk szóló üzenetnek, hiszen a bosszúállás és haragtartás nagy mértékben elharapódzott köztünk. Külösen politikai és nemzetiségi vonalon, amikor a volt barátok vagy egy házban lakók közt nem egyszer farkastörvényű gyűlölködés válik divattá. Szent László, könyörögj értünk, hogy tanuljunk meg feledni és szelíden megbocsátani, hogy se irigység, se harag se sértődöttség ne legyen úrrá szívünkön!
*
,,Bűnös ember vagyok, mivel nincs lehetőség a földi hatalomban sáfárkodni igen súlyos bűnök nélkül.” (Szent László a montecassinói apáthoz írt leveléből)