Július 31.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Ignác egy baszk nemesi család sarjaként Loyolában 1491-ben látta meg a napvilágot. Szülei korán egy spanyol nagyúrhoz adták, akinél apródként nevelkedett. Az ott látottak hatására ő is örömmel gyakorolta a fegyverforgatást, és azt volt a vágya, hogy nagy katonai dicsőséget szerezzen magának.
Fiatal tisztként rész vett Pamplona várának ostromában, ahol egy ágyúgolyó eltalálta, és véget vetett katonai pályájának. Sebesült lába, minden orvosi beavatkozás ellenére, rövidebb lett. Hosszú ideig tétlenül feküdt otthon, Loyolában. Olvasnivalót kért, de csak Jézus élete és Szentek élete volt kéznél. A sebesült először kedvetlenül lapozgatta őket, de aztán egyre jobban elmélyedt, s végül egészen e művek hatása alá került.
De még sok idő kellet ahhoz, hogy Ignác felismerje, mit akar tőle az Isten. Fölépülése után egy karthauzi kolostor magányát kereste. Aztán elzarándokolt a Szűzanya kegyhelyeire, végül Manrézában kötött ki, ahol egy egész esztendőt töltött. Itt élte át élete legnagyobb kegyelmét. Szeme csodásan kezdett „megnyílni”: a lelki életet, a hitet és a teológiát illetően sok mindent felfogott és megértett. Itt, Manrézában született a Lelkigyakorlatok című műve, amely segítségére volt abban, hogy átformálja a világot.
Ignác először koldusként Rómán és Velencén át a Szentföldre zarándokolt. Ott arra a meggyőződésre jutott, hogy még tanulnia kell, ha segíteni akar a lelkeknek. Ezért visszatért, több mint tíz évet szentelt a tanulásnak; többek közt Barcelonában és Párizsban. Kezdetben a gyerekek közé ült be az iskolapadba, hogy a latin nyelv ismereteit elsajátítsa. Közben nagy figyelmet fordított az emberekre: odaadta nekik a Lelkigyakorlatokat, és hozzásegítette őket életük megváltoztatásához.
Apostolkodásának újszerűsége miatt annyira gyanússá lett, hogy egy időre még az inkvizició börtönébe is bekerült. Ám ez nem ingatta meg abban, hogy helyes úton jár, és az Egyházhoz való hűségét sem csorbította. Más szóval: Ignác az Egyházzal szemben sohasem tanúsított felforgató magatartást, de megalkuvó sem volt soha.
Párizsba kerülve iskoltársaiból egy közösséget kovácsolt össze, akik Ignácnál elvégezték a lelkigyakorlatot, és elhatározták, hogy ,,teljesen szakítanak a világgal, a szegénység és a kereszt útjára lépnek“. Párizsban 1534. augusztus 15-én közös fogadalommal pecsételték meg szövetségüket, arra hogy teljes szegénységben és szüzességben Istennek szolgálnak, és segítségére lesznek a lelkeknek. 1537. június 24-én Velencében Ignácot társaival együtt pappá szentelték. A Szentföldre akartak jutni, de ez nem sikerül, ezért Jeruzsálem helyett Rómába mentek. Ott Ignác társaival együtt felajánlotta szolgálatait III. Pál pápának. Hosszabb tanácskozás után közösségüket szerzetesrenddé alakították át, amelynek ,,Jézus Társasága“ nevet adták. 1540. szeptember 27-én III. Pál pápa jóváhagyta az új alapítást. A társak pedig egyhangúlag Ignácot választották meg generálisuknak. Az is maradt tizenöt esztendőre, egészen haláláig.
Tíz évig tartó nehéz munka és sok ima után Ignác Konstitúció néven szilárd szervezeti keretet adott a Társaságnak. A belső megszervezéssel párhuzamosan szerzete kiépítésén is fáradozott. Társasága csakhamar elterjedt egész Európában; majd az első jezsuiták a missziós munkát Indiában és Távol-Keleten is megkezdték. Létrejöttek az első jezsuita kollégiumok és az egyházi megújulás központjaivá váltak.
Ignác fáradhatatlan volt. Ám egyre jobban erősödő betegeskedése 1556. július 31-én Rómában véget vetett életének. l622-ben avatták szentté. Műve, a Jézus Társasága, az öntudatra ébredő és megújuló Egyháznak ez a fontos bázisa már akkor szilárdan állt. S áll azóta is szerte a világon mindenütt, ahol jezsuiták dolgoznak és imádkoznak.
*
Szent Ignác mindmáig ható és a lelki életben nélkülözhetetlen műve a Lelkigyakorlatok, amely a katonák gyakorlati utasításához hasonló, lelki iránymutató. A négy hétre felosztott lelki gyakorlatokban elmélkedések vannak, amelyeket nem olvasni, hanem átélni kell. Annak aki „elvégzi” e gyakorlatokat, a világ olyan értékrendszerré rendeződik át, ahol végül minden egyedül Istenre irányul, - írja egyik életrajzírója. A manapság sokfelé hirdetett lelkigyakorlatok mind-mind Szent Ignác műve alapján valósulnak meg. Persze rövidebbek és a körülményekhez képest modernebbek. – Üzenem azoknak, akik e sorok olvasói közül rászánnák magukat ilyen lelkigyakorlaton való részvételre, hogy biztosan nagy élménnyel gazdagodnak.
Szent Ignác a Lelkigyakorlatok megírásában nem tudta megtagadni eredeti katona- mivoltát. A munkát és imádságot egyaránt fontosnak tartotta: ,,Az imádság csak az egyik módja az Isten dicséretének; minden teendőnkben és munkánkban meg kell találnunk Istent. Aki mindent Isten nagyobb dicsőségére tesz, annak minden imádság.” Szerezetestársainak, a jezsutáknak írt a Konstitúcióban összegyűjtött szabályai is magukban hordozzák a katonákra jellemző fegyelmet. Tíz hosszú éven át dolgozott rajta, hogy társai Krisztus katonáiként, megértő szeretetből kiindulva tartsák meg a fegyelmet, mert csak így nyerhetik el a tevékenységükhöz szükséges kegyelmet. Mi is jegyezzük meg: fegyelem nélkül nincs kegyelem, Isten a tunyát és kényelmeskedőt ritkán részesíti kegyelmében.
*
„Mindent Isten nagyobb dicsőségére!” (Szent Ignác életelve)