December 27.
+ Mons. Koller Gyula atya egykori írása
Az Úr tanítványai köréből János kiemelkedő személyiség: Péter után ő a legfontosabb az apostoli kollégiumban. Az apostolok közül pedig a gondolkodás mélysége tekintetében csak Szent Pál fogható hozzá.
Élete röviden így foglalható össze:
János a galileai Betániából származott. Apja, Zebedeus halász volt. Anyja, Szalómé, aki később Jézus követői közé tartozott. János bátyjával, Jakabbal együtt apja mesterségét folytatta. Keresztelő János fellépésekor az ő tanítványa lett. Amikor Keresztelő Szent János tanúságot tett Jézusról, hogy ő az Isten Báránya, Andrással, a későbbi apostollal együtt meglátogatta Jézust, és hozzá csatlakozott. Később Jézus Jánost bátyjával, Jakabbal együtt meghívta, hogy az „emberek halásza” legyen. Így lett a többi tizeneggyel együtt ő is az apostolok kollégiumának tagja. Jézus Péter és Jakab mellett őt is különös bizalmával tüntette ki. Ők hárman alkotják azt a legszűkebb kört az Úr körül, akik vele lehetnek kiváltságos pillanatokban: a színeváltozás hegyén, Jairus házában és az Olajfák hegyén a vérrel verítékezéskor. De még e három közül is János áll a legközelebb az Üdvözítő szívéhez, mert az utolsó vacsorán ő hajthatta a fejét Jézus keblére. És húsvét vasárnapjának reggelén, amikor Mária Magdolna futva hozta a hírt, hogy üres az Úr sírja, Péterrel együtt futásnak indultak, és ő, a fiatalabb ért oda elsőnek. Pál apostol Jánost Péterrel és Jakabbal együtt az egyház oszlopai közé sorolja. A tizenkét apostol közül Péteren kívül csak Jánost említi név szerint Szent Lukács az Apostolok Cselekedeteiben.
Élete utolsó időszakáról sajnos, keveset beszélnek a hiteles történeti források. A hagyomány szerint a Szentlélek eljövetele (Pünkösd) után Szűz Mária haláláig Jeruzsálemben maradt, s ott a környéken és Szamáriában apostolkodott. A Szűzanya halála és mennybevitele után János Efezusba költözött, és atyja lett ennek a nagy kikötővárosnak – mondja a hagyomány. Ő nevelte a második apostolnemzedék több jelentős képviselőjét: Pápiász hierapoliszi, Polikárp szmirnai, Ignác antiochiai püspököt. Ebben a városban találkozott János a császár keresztényüldöző gépezetével. Ott méregkelyhet itattak vele, s amikor nem halt meg, Patmosz szigetére száműzték, ahol aztán a Jelenések könyvének látomásaiban részesült. Nerva uralkodása alatt visszatért Efezusba és igen magas kort ért meg. Az evangéliuma utolsó részéből is arra lehet következtetni (21,22 skk.), hogy száz éves lehetett, mikor Traianus uralkodásának idején meghalt, az apostolok közül egyedül természetes halállal.
A négy evangélista közül az ő szimbóluma a sas, melynek szárnyalása, magas röpte és napra figyelő tekintete jól kifejezi János sajátságait. A negyedik evangéliumban csak úgy szerepel, mint ,,a tanítvány, akit Jézus szeretett”. Evangéliumán kívül még neki tulajdonítjuk a Bibliában olvasható Jelenések könyvét és a 3 János-levelet
Ünnepét a nyugati egyházban a 6. század óta december 27-én ülik.
*
Szent János apostol kezdetben nagyravágyó volt. Anyjuk bátorítására azt kérte Jézustól, hogy bátyjával együtt a jövendő országban Jézus trónja mellett foglalhasson helyet. De Jézus visszautasította kérését, és figyelmeztette, hogy a megdicsőüléshez az út a szenvedésen át vezet. Ezért Jézussal együtt ki kell inni a szenvedések kelyhét. János beletanult ebbe a „hivatásba”. A Szűzanya mellett ott állt Jézus keresztje alatt egyedüli apostolként. Jézus megváltói halála és föltámadása után pedig minden erejével és képességével a megfeszített, és megdicsőült Messiás örömhírét hirdeti. Amikor Péterrel együtt ezért a zsidó főtanács elé idézik és megveretik őket, „örvendeztek, hogy méltónak találtattak arra, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek.” (ApCsel 5,40 skk). Nagyravágyó természetünk sokat tanulhat ebből. Tudatosítanunk kell, hogy az igazi dicsőség nem a sikerek után következik, hanem a szenvedések elviselése után részesít benne minket Az, aki maga is szenvedések után támadt föl a halálból.
János, az apostoli testület legifjabb tagja nem volt valami finom lelkű legény. Ezt Jézus maga is kinyilvánította, amikor a bátyjával, Jakabbal együtt a ,,mennydörgés fiainak” nevezi őket (Mk 3,17). Ez a név jelzi, hogy dühös türelmetlenséggel kiborultak, amikor a szamaritánusok nem adtak nekik szállást, és mennyből tüzet kértek számukra (Lk 9,54). Azt sem tudták elviselni, hogy közéjük nem tartozó ember Jézus nevében ördögöket űzzön, ezért megtiltották neki (Lk 9,49). Jánosnak át kellett mennie a tisztulás tűzkeresztségén, hogy aztán öregkorára, már ezt írja levelében: „Aki nem szeret, az a halálban marad. Mindaz, aki gyűlöli testvérét, gyilkos.”(1Jn 3,15) Mindezt végiggondolva éreznünk kell, hogy az idézett levél következő szavai nekünk, a szeretetben válogatósoknak szólnak: „Fiacskáim! Ne szeressetek szóval és nyelvvel, hanem tettel és igazsággal!”(1Jn 3,1). Legyen ez karácsonyi feladatunk is!
*
,,Gyermekeim, szeressétek egymást! Aki ezt teszi, megtette, amit tennie kellett.”(Az idős János apostol gyakran idézett szavai)