Április 1.
Mons.Koller Gyula atya rovata
Hugó Franciaországban egy kisebb városkában 1053-ban született katonacsaládból. Visszavonuló, csendes ifjúként végezte iskoláit. Ez időben az Egyház élete válságokkal teli helyzetben volt: A pápaság Péter hajójának megmentéséért küzdött: veszélyeknek volt kitéve a feudális társadalmi rend részéről az egyházi javak eltulajdonítása miatt, és a papok részéről, akik erkölcstelenségeknek és simóniának hódoltak. Ugyanakkor a német császár, a legfőbb világi hatalom képviselőjeként, a pápaság minden fáradozását megsemmisítette. Alapjában véve - mondhatjuk - az Egyház leigázásáról és elpusztításáról, avagy függetlenségéről és egységéről volt szó. Hugó tanulmányai befejezése után a papi pályát választotta. Mint fiatal papot képességeit és „reformpártiságát” mérlegelve beválasztották a Valence-i kanonok közé.
A pápa franciaországi követe többször megfordult e pápasághoz hűséges kanonokok közt, és felfigyelt Hugó buzgóságára és törhetetlen akaraterejére. Ekkor történt, hogy Grenoble városának püspökét a római zsinat simónia miatt (pénzért árulta az egyházi tisztségeket) letette. A pápai követ a megüresedett püspöki széket Hugónak ajánlotta fel, ő azonban fiatalságára hivatkozva nem fogadta el. A követ erre elvitte őt VII.Gergely pápához, aki megnyugtatta Hugó aggódó lelkét és püspökké szentelte. Majd kinevezte a Grenoblei egyházmegye élére. Az új püspök tudta, hogy nem lesz könnyű dolga sem a papok, sem a főurak között, de a közömbössé vált hívek előtt sem. Ezért minden erejét megfeszítve kezdett neki feladatának: Visszaállítani az Egyház erkölcsi és anyagi tekintélyét, megszüntetni a papok bűnös életmódját, buzgóbbá tenni a híveket. Terveiből azonban szinte semmit sem sikerült megvalósítania. Az egyházi birtokok visszaszerzése nem történt meg, (erre az egyházmegye templomainak, intézményeinek föntartása miatt volt szükség), mert e javak jogtalan birtokosai gazdagodási vággyal vádolták őt, aki oly szegényen élt, mint a nincstelenek. Lehetetlen lett számára felügyeletet gyakorolni a plébániák papságának erkölcstelen magatartása fölött, mert nem hallgattak rá. Hugó püspök a szegénységet szívesen viselte, ámde állandó lelkiismeretfurdalásban élt s önmagát vádolta a sikertelenségért. Ezért lemondott és egy bencés kolostorba vonult vissza vezekelni.
A kolostori elvonultságban találkozott volt tanárával, Szent Brúnóval és társaival, akik szerzetet akartak alapítani. Ennek következtében, amikor Hugó a pápa kérésére visszatért egyházmegyéjébe, Brúnóban és társaiban kölcsönös segítségre találtak. Ő segített nekik a letelepülésre alkalmas hely keresésében, gazdaságuk megszervezésében, és biztosította nyugalmukat. Azok viszont segítségére voltak, hogy terveit s „küldetését” teljesíthesse. Később is, amikor már Brúnó és társai szigorú hallgatásban élő szerzetesek voltak, többször kereste fel őket, és egy-két napig osztozott elvonultságukban. Hugó viszatérte után már sikeresebben tudta megkezdeni s nagyrészben befejezni megújulási terveit. Ebben Brúnóékon kívül sokat segítettek a bencések és támogatták az ágostonrendiek is, akiknek két kolostort is épített. Végül a „reformpárti” papok is segítségére voltak a szerény és szegény életet élő püspöküknek. Ennek következtében sikerült hosszas küzdelemben és nagy türelemmel visszaszereznie az egyházi tulajdonok nagy részét. Templomok, temetők, tizedek, birtokok kerültek vissza püspöki székéhez. Mint püspök nagyon törődott híveivel is. Alázatos, szegényeket támogató és buzgó életével sok közömböst visszavezetett az Egyházba. Beszédei egyszerűek voltak, mégis sokan és szívesen hallgatták, mert kiállott az igazság mellett és elítélt minden túlkapást. A mindennapi küzdelmek és lelkipásztori elfoglaltságok sem akadályozták meg Hugót abban, hogy kora súlyos problémáival is foglalkozzék. Értékes segítője lett II. Orbán pápának, amikor a pápa Franciaországban kihirdette az első keresztes hadjáratot. 1130-ban, nem törődve előrehaladott korával, Puybe sietett, hogy tekintélyével támogassa II. Ince törvényes pápa elismerését. Ezután idős kora miatt leköszönt egyházmegyéje kormányzásáról, elvonultan, imádság és szenvedések közepette készült a halálra.
1132. április 1-én Grenoble-ben tért vissza Urához. Ince pápa két év múlva szenté avatta. Hugó püspök szerénysége ellenére is tevékenyen küzdött, amikor az Egyház igazsága mellett kellett kiállnia. Nagyfokú, szinte beteges érzékenysége miatt előfordult, hogy önmagát vádolta és visszavonult vezekelni. De aztán újra visszatért, hogy köteles hűségből folytassa a harcot a megtiport igazságért. Tanuljunk tőle kiállni az igazságért, legyen az akár egyéni, akár társadalmi. Hagyjunk föl a „lapulással”, és ne csak azért küzdjünk, ami hasznos, hanem, ami igaz és igazságos! Csendes és szemlélődésre való hajlama nagyon kereste a visszavonulást, a kolostori csendet. Ezért nagyon megörült, amikor Szent Brúnóval találkozott. Mindenben segítségére volt, hogy a karthauzi rend alapítása sikerüljön. Utána többször elvonult közéjük, hogy erőt merítsen a „rámért” küzdelmek folytatására. Kötelességeink jobb elvégzéséhez, sőt bajaink elviseléséhez is mindegyikünknek jót tenne egy kis „elvonulás”. Ma már nemcsak papoknak, hanem világi férfiaknak, nőknek is van lehetőségük ilyen „lelkigyakorlatok” elvégzésére. Újságunk is sokszor ajánlja e helyeket!
*
„Magunknak is elég bűnünk van, semmi szükség arra, hogy másokéval is terheljük lelkiismeretünket!” (Grenoblei Szent Hugó)