Rohan az idő – halljuk emberektől mintegy felsóhajtva, vagy épp mi magunk döbbenünk rá, szinte csodálkozva az idő gyors múlásán. Nemrég volt karácsony, s már megint eltelt egy újabb év, ismét elérkezett Jézus születésének ünnepe. Aki a nyári hónapok élményeit párhuzamba hozta Fekete István közismert Tüskevár c. regényének történéseivel, a nyári táj, a vakáció nyújtotta szabadság, a napsütéses forróságba nyilalló nyári zápor és hasonló évszak-jellemzők hangulatával, az most, elenyésző hosszúságúnak tűnő szünet után már a Téli berek c. regényt olvasva elevenítheti fel Tutajos és Bütyök, na meg Matula bácsi vidéki kalandjait, s az ezúttal téli ruházatba öltöztetett természet szépségét felfedezők és élvezők nyomába szegődve örülhet saját életének aktuális évszakában a mindennapi lehetőségeknek. Merthogy van azokból bőven, s épp a túl nagy rohanás forgatagában nem szabad, hogy azok észrevételére képtelenek legyünk. Gondolhatunk itt az egyes évszakok, ünnepek, ünnepkörök, de a hétköznapok találkozásokkal, lelki értékekkel, művelődéssel, kikapcsolódással, lelki elmélyülésre és növekedésre lehetőséget nyújtó helyzeteivel átszőtt alkalmaira is.

Sok a teendő, sok a kötelesség, nagy a felelősség, nagyok az irányunkba támasztott elvárások, mókuskerékké és rutinossá válik a személyes, a családi és a munkahelyi élet, ami értelemszerűen feszültséget, idegességet, kapkodást és békétlenséget is hoz magával. Talán többen magukra ismernek a szinte közhelynek számító helyzetleírásban. S tudjuk a gondolatmenet folytatását is, a karácsony táján még gyakrabban ismétlődő megfogalmazást: fontos megállni, magunkra, családunkra, barátainkra elegendő időt szakítani, a lényeges dolgokra figyelni, a megfelelő módon kikapcsolni, kikapcsolódni. Tudjuk, elméletben. Ám az elméletet ismerve, nem biztos, hogy meg is tudjuk vagy igazán meg akarjuk valósítani a gyakorlatban is. A régiekre gondolva úgy tűnik, sokkal lassabban telt az életük, mai távlatból tekintve hosszabbnak tűnik az általuk átélt év, vagy akár, ha csak saját gyerekkorunkat elevenítjük fel, az az érzésünk támad, akkor hosszabban telt az Úrjövet ideje, hosszabb időnek tűnt az adventi időszak, készülődésünk karácsonyra. Tudjuk, más világot élünk manapság. Egy felgyorsult világban találjuk magunkat. Mégis bennünk él az ünnep, a megállás és a töltekezés utáni vágy. Bennünk él az ünnep átélésének mély vágya. S mi igenis decemberben továbbra is minden évben karácsonyt szeretnénk ünnepelni, Jézus Krisztus születésnapját. Betlehemmel, templomban, családban, a Megváltó születését megéneklő, jól ismert karácsonyi énekeinkkel, saját népünk, nemzetünk, vidékünk karácsonyi néphagyományaival.

De hogy az ünnep átélt ünnep legyen, fontos a jelenbe megérkeznünk, fizikailag és lélekben is. Bár földi létünk az örökkévalóság felé tart, emberként itt és most a jelen az, amiben helyt kell állnunk. Nem túlfeszítetten, nem a magunkban feltett, tökéletességet túlszárnyaló elvárasokkal, nem is mindenáron mindenkinek mindenben megfelelve, hanem lelkiismeretesen és hálásan megélve az adott helyzetet, célra irányultan, belső értékrend szerint működve. Mindig az adott évszak, az épp időszerű ünnepkör, a hét napjai közt kitűnő vasárnap, de az igazi értékek élményeivel tűzdelt hétköznapok is akkor lesznek igazán jól átéltek számunkra – éljük akár nyári szabadságunk óráit a meseszép Tüskevár-vidéki Kis-Balatonnál töltött kellemes melegben vagy a Téli berek havas, hideg tájához hasonlóan hófehér havon sétálva, egy kellemes társaságú sítúrán friss téli levegőt belélegezve –, ha a jelenben tudunk lenni testileg, de gondolatokban, odafigyelésben is. Odafigyelve magunkra, családunkra, barátainkra. Az idő múlását nem állíthatjuk meg. A világ rohanását sem tudjuk mi magunk egyik napról a másikra megváltoztatni. Talán munkahelyi és családi kötelességeink hosszú sorából sem olyan könnyű valamennyit lefaragni. De tudatos odafigyeléssel halhatatlan lelkünkre, fizikai és szellemi erőnk korlátjaira, az élet igazán fontos értékeire, igenis szebbé válhatnak mindennapjaink, idősnek és fiatalnak, betegnek és egészségesnek, s rajtunk keresztül bizonyos módon környezetünknek is. Ne rohanjunk állandóan, álljunk meg a jászolnál, örüljünk az Ajándéknak. S tudjunk és merjünk örülni évközben is.

Hisszük, hogy az igyekezetben nem vagyunk egyedül: az emberré lett Isten, Akinek születését ünnepeljük, azért váltott meg minket, hogy majd az idő nélküli világban szüntelenül boldogan ünnepelhessünk. Ő segít már most is, hogy a tiszta és békés szív valóban ünnepelhessen. Éljük át így karácsony áldást hozó ünnepét!

Molnár Tamás atya

(Vasárnap családi magazin, 2017/52-53. ünnepi szám)