„A mi főpapunk nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban mentes maradt.” Kedves hívek, a szentmiseközvetítésbe imádkozva bekapcsolódó kedves tévénézők, a mai szentleckében hallott kijelentés minket is örömmel tölt el főpapunkat, Jézus Krisztust illetően, aki együtt tud érezni gyöngeségeinkkel, aki hozzánk hasonlóan élt, bár mindvégig bűn nélkül. Mindez még közelebbivé teszi számunkra a minket szerető Istent, aki soha nem csupán a távolból figyeli külső szemlélőként az életünket, hanem ahogy a még elevenen emlékezetünkben élő, Budapesten tartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszában is énekeljük: „vándorlásunk társa lett”. Isten egészen közel kíván lenni hozzánk, jelen akar lenni az életünkben. Részese akar lenni életünknek. Abban az élethelyzetben, abban a lelki- és egészségügyi állapotban, azon feladatok, élmények, sikerek és csalódások közepette, amelyekben ki-ki épp most van, ezen közegbe lép be az Isten. A lehető legközelebbről tekint az életünkre. Kéznél van, segítségünkre van. Próbáljuk ezt mind jobban elmélyíteni magunkban. Gyakran gondoljunk tudatosan Isten közelségére. Úgy éljük napjaink egyes részeit, hogy tudjuk, soha nem vagyunk egyedül. A Szentírásban említett főpapunk, Jézus Krisztus valóban együtt érez velünk, s „mert szerette a világot, kenyérszínbe rejtezett”, valóságosan köztünk maradt az Oltáriszentségben. Időzzünk a közelében rendszeresen, táplálkozzunk vele a szentáldozásban, a szentmiséken túl igyekezzünk lehetőségeink szerint szentségimádásokat is beiktatni programunkba. Illetve otthonról, a kórházi ágyról ajánlják fel szenvedéseikkel egyesítve dicsőítésüket azok, akik fizikailag nem jutnak el a templomba. Ez a fajta eucharisztikus életmód hozzásegít ahhoz, hogy az Úr közelségét a két szentmise közti időszakban is, életünk minden területén jobban átérezzük. Mekkora lehetőség ez számunkra, milyen csodálatos közeledése ez Istennek felénk. Legyünk nyitottak erre a létfontosságú kapcsolatra.

Az elmúlt hónapban Budapestre és Szlovákiába látogató Ferenc pápa által meghirdetett Családok Évében járunk. Családként részt venni a vasárnapi szentmisén, vagy megszervezni azt, hogy a családtagok együtt menjenek el egy-egy köznapi szentmisére is, továbbá, ha a családtagok a szentáldozás által szívükben otthonukba viszik Jézus Krisztust, mindez nagyon sok kegyelemet jelent, családegyházat teremt. A mai korban is nagy szükség van arra, hogy az Úr közelsége érezhető legyen a családi otthonokban, hogy Isten otthon legyen a családban.

Bő nyolc évtizeddel ezelőtt, 1939 februárjában, amikor az erdélyi Márton Áront püspökké szentelték a kolozsvári Szent Mihály-templomban, Áron püspök első útja a főoltártól jövet a padokban ülő szüleihez vezetett: egy egyszerű székely emberhez és egy csíki fejkendős édesanyához. Püspöksüveggel a fején, pásztorbottal a kezében őket csókolta meg, akik vállalták, felnevelték, elindították a hivatás útján. Majd a szentelése után az egyik csoporttól szülőházának kicsinyített mását kapta ajándékba. Ekkor az újonnan felszentelt püspök ezt mondta: „Ezt a házat édesapám építette, ebben az udvarban nőttem fel. Itt hallottam először, hogy vannak emberek, akiknek fáj az élet. De azt is, hogy vannak emberek, akik hősök. Azt is, hogy az emberek felett van Isten, aki nekik törvényt szabott és ezeknek az útján kell járni.” Eddig az idézet Márton Áron püspöktől. A mai modern család feladata is az, hogy igazi értékeket adjon tovább, helyes értékrend szerint éljen. Bölcsen felmérve, mennyi időt és energiát szükséges az anyagi jólét bebiztosítására fordítani, soha nem szabad a pénzben nem mérhető értékekről sem elfeledkezni.

Október van, a rózsafüzér hónapja. Ennek az egyszerű, de mégis mély imádságnak végzését az azóta már szentté avatott II. János Pál pápa is szorgalmazta, s a rózsafüzérről szóló apostoli levelében a családoknak külön felhívta figyelmét az ima fontosságára: „A rózsafüzér, amellett, hogy imádság a békéért, mindig a család imádsága is, és imádság a családért is. Korábban különösen is kedves imádsága volt a keresztény családoknak, és bizonyosan ápolta bennük a közösséget. Nem szabadna elveszítenünk ezt a drága örökséget. Vissza kell térnünk a családokban és a családokért végzett imádsághoz, felhasználva a rózsafüzért is. Az együtt imádkozó család együtt marad” – írja II. János Pál. Fogadjuk meg a szentéletű, Mária-tisztelő pápa szavait, aki az ifjúság és a betegek mellett a családok ügyét is mindig szívén viselte.

Kedves testvérek! A homília befejezéseként azt az imát szeretném idézni, mely a Családok Évét záró, 2022 júniusi Családok Világtalálkozója alkalmából íródott:

Mennyei, Szent Atyánk, itt állunk előtted,
hogy dicsérjünk téged és hálát adjunk neked a család nagy ajándékáért.

Imádkozunk hozzád a házasság szentségében megszentelt családokért,
hogy mindennap újra felfedezzék a kapott kegyelmet,
és mint kicsiny családegyházak
tanúságot tudjanak tenni jelenlétedről
és Krisztusnak az Egyház iránti szeretetéről.

Imádkozunk hozzád azokért a családokért,
amelyek nehézségeken, szenvedésen, betegségen
vagy csak általad ismert megpróbáltatásokon mennek keresztül:
támogasd őket,
és add, hogy felismerjék a megszentelődésnek azt az útját, amelyre hívod őket,
hogy megtapasztalhassák végtelen irgalmadat,
és új utakat találjanak a szeretetben való növekedésre.

Imádkozunk hozzád a gyermekekért és a fiatalokért,
hogy találkozhassanak veled,
és örömmel válasszák azt a hivatást, amelyet kigondoltál számukra;
imádkozunk hozzád a szülőkért és a nagyszülőkért, hogy tudatában legyenek annak,
hogy ők a te atyai és anyai szeretetednek a jelei a gyermekeiről való gondoskodásban,
akiket testben és lélekben rájuk bízol;
és imádkozunk hozzád a testvériség megtapasztalásáért,
melyet a család a világnak ajándékozhat.

Add, Urunk, hogy minden család meg tudja élni
életszentségre szóló hivatását az Egyházban,
főszerepet vállalva az evangelizációban,
az élet és a béke szolgálatában,
közösségben a papokkal és minden életállapottal.

Ámen.

(Homília / Molnár Tamás / Lux TV, 2021. október 16.)