Kedves hívek, kedves ünneplő testvérek!
Bár nálunk augusztus 20-a nem hivatalos államünnep, nincs munkaszüneti nap, mégis öröm járja át szívünket minden év Szent István-ünnepén. Magunkénak érezzük ezt az ünnepnapot, ünneplőbe öltözik a lelkünk. Sok-sok helyszínen szentmisékkel, megemlékezésekkel, színes kultúrprogramokkal egybekötve emlékezünk az apostoli királyra, akinek közös tisztelete érezzük, immár évezredes megalapozottsággal, összeköt minket. De abban is biztos vagyok, hogy a saját fontos ünnepi megemlékezéseink és saját településeinken szervezett összejöveteleink mellett lélekben mindannyian egy kicsit Budapesten is járunk, a központi ünnepséghez is kapcsolódik ünneplő lelkünk. A majd tűzijátékkal végződő egésznapos programot figyelemmel kísérve tudatosíthatjuk, hogy a mi pozsonyi szentmisénkkel egyidejűleg vette kezdetét a budapesti program központi és kiemelkedő része is: az ünnepi szentmise a Szent István Bazilika előtt, ami majd a már hagyományos Szent Jobb-körmenettel folytatódik. Talán sokaknak már volt alkalma a múltban részt venni ezen a misén és körmeneten, de talán nincs köztünk olyan, aki legalább a televízió képernyőjén keresztül ne kísérte volna már figyelemmel ezt a méltóságteljes eseményt. A Szent Jobb, ez a nemzeti ereklye mondhatjuk fontos szereplője az ünnepnek. S nem csak augusztus 20-nak. Ha Budapesten járunk, álljunk meg szívesen a közelében, mint ahogy azt mi is tettük, amikor néhány hónapja a gyermekes családokkal kirándultunk a magyar fővárosba.
Imakönyvünk egyik éneke, amely a mai szentmisében is felhangzik majd, szépen megénekli a Szent Jobb ősi üzenetét:
„Ó dicsőséges szent Jobbkéz, melyet magyar óhajtva néz:
Drága kincse népünknek, nagy öröme szívünknek.
Kérünk, áldd meg országunkat, ős hazánkat s mindnyájunkat…
Mikor terád feltekintünk, buzgóságra gerjed lelkünk,
Jut eszünkbe szentséged, s hálát adunk tenéked…
Drága szent Jobb, a vakságot, hazánkból a pogányságot,
Te írtád ki s helyette Jézust hoztad földedre.
Kérünk, áldd meg országunkat, ős hazánkat s mindnyájunkat.”
Az áldó kézre szükségünk van. A szentek égi közbenjárására szükségünk van. Isten áldásának kiesdésére szükségünk van. Ma is. Konkrétan nekünk, ma élő embereknek, ma élő keresztényeknek, ma élő magyaroknak. Mi most ebben a misében is kérhetjük Szent István király mennyei közbenjárását, esdje ki Isten áldását ránk, családjainkra, az Egyházra, nemzetünkre, járjon közben értünk, legyen áldás a népünkön, jelenén és jövőjén is egyaránt. Vagyis legyen népünknek jövője! Legyen mindannyiunknak örök, véget nem érő jövője, örök boldogsága!
A történelemből tudjuk, hogy Szent István király halála után trónviszályos, zűrzavaros idők következtek. Ekkor a fehérvári káptalan, féltve István bebalzsamozott és mumifikálódott holttestét, kiemelte a bazilika közepén álló márványszarkofágból, ahová 1038. augusztus 15-én temették el, és a bazilika alatt lévő sírkamrában rejtette el. Ekkor történt, hogy az épségben megmaradt jobb kezet leválasztották, mivel csodás erőt tulajdonítottak neki, és a bazilika kincstárába vitték. A kincstár őre Merkur volt, aki később eltulajdonította a szent ereklyét és bihari birtokán rejtette el. Mikor Szent László király hírt hallott az ereklyéről, felkereste Merkurt a birtokán. Megbocsátott a „tolvajnak” és a Szent Jobb megtalálásának helyén, első királyunk tiszteltére, a szent ereklye méltó elhelyezésére, Szent Jobb-i apátságot alapított. Az apátság, s a körülötte kialakult mezőváros neve Szentjobb lett, a hely a mai Románia területén, a Partiumban található.
Így vette kezdetét a Szent Jobb nyilvános tisztelete és ünnepe. A szentjobbi apátságban őrzött ereklyéhez évszázadokon át zarándokoltak a hívek. A XV. században kezdődött a Szent Jobb vándorútja, mikor is először Székesfehérvárra vitték, majd a török uralom alatt Boszniába, később, 1590 körül Raguzába, a mai Dubrovnikba került, az ottani domonkos szerzetesekhez.
Mikor Mária Terézia, akit egyébként 1741. június 25-én Esterházy Imre és Pálffy János nádor közreműködésével ebben a pozsonyi dómban koronáztak Magyarország királynőjévé, tudomást szerzett az ereklye hollétéről, mindent elkövetett annak visszaszerzése érdekében. Hosszadalmas diplomáciai tárgyalások után a raguzaiak kiadták, így 1771. április 16-án már Bécsben csodálhatták a hívek, majd nagy pompával Budára szállították. Itt a Szent Jobbot az Angolkisasszonyok gondjaira bízta Mária Terézia, ezzel együtt elrendelte Szent István napjának, augusztus 20-nak megünneplését. 1865-től az Esztergomi Főegyházmegye feladata volt a Szent Jobb biztonságos őrzése. Az 1900-as évek elején a budavári palota Zsigmond-kápolnájába került, ahol 1944-ig volt látható.
A Szent Jobb történetének rendkívüli megbecsülésekben bővelkedő időszaka a két világháború közti évekre tehető. Ennek is kiemelkedő eseménye volt az 1938-as esztendő. Még 1937 októberében a Magyar Katolikus Püspöki Kar elfogadta a „kettős szentév” programját, amely az 1938-ban első alkalommal Budapesten tartott 34. eucharisztikus világkongresszus és a Szent István jubileumi év előkészítésének tervét tartalmazta. Amikor meghirdették első apostoli királyunk halála 900. évfordulójának megünneplését, vagyis a Szent István jubileumi évet, elhatározták, hogy a kereszténység ezen kimagasló ünnepén méltóképpen fognak megemlékezni Szent István királyunkról, és ez alkalomból a Szent Jobbot körülhordozzák az országban. Az ünnepségsorozat nyitó rendezvényét 1938. május 30-án, közvetlenül az eucharisztikus világkongresszus bezárását követően rendezték. Itt szeretném megjegyezni, hogy Budapest hamarosan ismét, 1938-hoz hasonlóan most második alkalommal ad helyszínt a soron következő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, amire 2020 szeptemberében kerül majd sor, amire már másfél éve készülünk, s aminek minden magyar, mi is a házigazdái vagyunk.
Tovább lapozva a magyar történelemben, tudjuk, hogy a II. világháború alatt a Szent Jobbot a koronázási ékszerekkel együtt elhurcolták, és egy salzburgi barlang mélyén rejtették el. Itt talált rá az amerikai hadsereg, s megőrzésre a salzburgi érseknek adták át. Majd pedig az Amerikai Katonai Misszió három tagja juttatta vissza Magyarországra az 1945. augusztus 20-i körmenetre. Az ünnepség végén a Szent Jobbot visszavitték az Angolkisasszonyok zárdájába, és ott őrizték 1950-ig, a rend feloszlatásáig. Ezután a Szent István Bazilika plébániájának páncélszekrényében rejtették el, mert ezekben az években már nem volt szabad nyilvános körmentben tisztelni Szent István jobbját. Így volt ez 1987. augusztus 20-ig, amikor a Szent István Bazilikában Paskai László bíboros, esztergomi érsek fölszentelte a Szent Jobb kápolnát, melynek létrejöttét még Lékai László bíboros kezdeményezte. Itt helyezték el nagy királyunk ereklyéjét, mely azóta is látogatható. Szent István király halálának 950. évfordulóján, 1988-ban ismét sor kerülhetett a Szent Jobb országjárására. Az érseki és a püspöki székvárosokban, valamint Pannonhalmán tízezrek fogadták a nemzeti ereklyét megilletődve és áhítattal, 1989-től pedig ismét évről évre elindul Szent István napján a könyörgő körmenetben, ma is, néhány pillanat múlva Budapest utcáin.
Mit üzen nekünk Szent István király? Mi az államalapító apostoli szent király mondanivalója ezer év elteltével? Mire figyelmeztet minket ma a Szent Jobb? Miben kérjük „a nem porladó kezű király” közbenjárását Istennél?
Mit tesz, mit tehet az ember a kezével? Imára kulcsolhatja. Vagyis az ember Isten felé fordulhat, Isten felé kell, hogy forduljon. Hinni kell a felsőbb erő, a rólunk gondoskodó örök létezésű, a filozófiában „mozdulatlan mozgatónak” is nevezett ősmozgatóban, az Istenben, ahogyan ezt Szent István király is tette. Isten-hite, Mária-tisztelete, Egyház-szeretete biztosan gyakran kulcsoltatta kérő, dicsőítő, engesztelő, hálaadó imára kezeit, a Szent Jobbot. Nem véletlenül került első fejezetként az Intelmekbe a hit megőrzéséről szóló tanítás.
Nem porladó kezű király, könyörögj népedért, hogy mindig az Istenbe vetett hitbe kapaszkodjon!
Mit tesz, mit tehet még az ember a kezével, a jobbjával? Odanyújthatja a másik embernek. Lehet ez egy baráti kézfogás. Lehet ez a békülésre nyújtott jobb. Lehet ez felsegítő kézfogás, segítséget nyújtó kéz, adakozó kéz, simogató kéz. Vagyis az Isten-szeretet mellett a helyes emberszeretet is feladatunk. Ez is istváni-üzenet, istváni-intelem: „mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz” – írja István Imre fiának.
Nem porladó kezű király, könyörögj népedért, hogy egymásban testvért lássunk, hogy egymásnak őszintén nyújtsuk jobbunkat!
Mi juthat még eszünkbe az emberi jobb kézről? Házasságkötések alkalmával a friss házasok a szertartás keretében jobb kezüket a feszületre helyezve tesznek esküt házassági ígéreteik megtartására. Ugyanebben a szertartásban egymás kezét is megfogják, összekötik életüket. Majd pedig a házasságban született gyermekeik kezét fogják. Ez a szülői kézfogás is biztonságot sugároz a gyermek felé. Szent István király is családban élt, családot alapított, jó férjként és gondos családapaként élt. Felesége Boldog Gizella, fia Szent Imre herceg is az életszentség útján jártak Istvánnal együtt. Fontos a család. Fontosak a keresztény értékek szerint élő családok. Fontosak a férfi és nő házasságán alapuló, az új életre nyitott családok, a gyermekeket valóban nevelő családok. S egy ilyen magyar ünnepen elmondandó az is, népünk is csak úgy maradhat fenn, ha lesznek gyermekeket vállaló, önazonosságukat kibontakoztató családok, akik tudatosan választanak óvodát, iskolát gyermekeiknek, akik odafigyelnek a hagyományok továbbvitelére, akik népünk kincseit, legyen az az irodalom, néptánc, művészetek, nem hagyják elveszni.
Nem porladó kezű király, könyörögj népedért, hogy sok hűséges, kitartó és boldog család vállalja és nevelje szeretettel a gyermekeket, a jövő zálogát!
Ugyancsak kezet kell nyújtani egy idősnek, betegnek, aki már segítségre szorul. Ők is a család gondoskodó szeretetére vágynak, megérdemlik azt. Nem porladó kezű király, könyörögj népedért, hogy a betegről, idősről, gondokkal küzdőről soha meg ne feledkezzék a család és a társadalom! Kéz. Olykor felemelve „Megállj!”-t parancsol. István keze, de minden kor embere hasonlóképp kerül olyan helyzetbe, amikor valaminek bizony „Megállj!”-t kell parancsolni. A bűnnek, egy rossz szokásnak, az igazságtalanságnak, mások túlzott tolakodásának vagy szabadságunktól megfosztó viselkedésének. Bölcsen átgondolva, igen is vannak helyzetek, amikor nemet kell mondanunk, amikor határozottnak kell lennünk, amikor akár fenyítenünk kell. Nem nőhet egy gyerek például a szülei fölé, nem engedhetjük meg, hogy olyan iskoláink legyenek, ahol mindig csak a gyereknek lesz igaza, még ha objektíven látható is a szülő elfogultsága vagy a saját gyerekének mások elébe helyezése. Az a szülő, aki a pedagógusi tekintélyt aláássa gyermeke előtt, biztos lehet abban, hogy az ő szülői tekintélye sem lesz hosszútávú gyermeke szemében. István király tudott keménykezű is lenni, mikor erre volt szükség. A jó cél érdekében. A hosszútávú boldogulás érdekében.
Nem porladó kezű király, könyörögj népedért, hogy tudjunk a helytelenre bátran nemet mondani, hogy tudjunk elsősorban magunkkal, de ha kell, a jó cél érdekében másokkal is szigorúak lenni!
Mit tesz még egy uralkodói kéz? Törvényeket ír alá. István törvényei, intézkedései, intelmei bölcs kormányzására utalnak. Ezt a bölcsességet kívánjuk a ma hatalmon lévőknek, a mai társadalom vezetőinek is. Bölcsen kormányozva, ahhoz adják kézjegyüket, amellett döntsenek, ahhoz kössék lelkiismeretüket, ami nem ellenkezik Isten parancsaival. Ne akarjon az ember „Istenre játszani”. Nem lehet az ember az élet ura, Isten ajándéka az emberi élet, Isten teremt az embernek a semmiből halhatatlan lelket. Isten alkotta meg az embert férfinak és nőnek. Egy politikus, egy vezető, de egy választópolgár is csak a mellett dönthet, ami az élet kultúráját hirdeti. Nem avatkozhat az ember önkényesen a természet rendjébe. Az ember férfi vagy nő, a házasság egy férfi és egy nő életszövetsége, a gyermekek a szülők: az édesapa és édesanya szeretetéből megfoganva az ő gondos nevelésükre bízva együtt alkotják a családot. Az idős és beteg családtag is a család tagja. Nem lehet szó úgymond „kegyes halálról”, eutanáziáról, ami lényegében kegyetlen szembefordulás az élet mindenkori Urával, a Teremtővel. Az emberi életnek a megfoganás pillanatától kezdve a természetes halálig tisztelet és védelem jár.
Nem porladó kezű király, könyörögj népedért, hogy vezetőink döntéseikkel az élet kultúráját támogassák, a természet rendje szerint, Isten törvényeivel összhangban hozzák meg határozataikat!
Imára kulcsoljuk ma kezeinket. A mise keretében majd egymásnak is kezet nyújtunk. Érezzük a közös ima fontosságát népünkért, családjainkért, vezetőinkért, saját magunkért. A Szent Jobbra feltekintve a mai ünnepen tegyünk új lelkesedéssel teli elhatározást, hogy hitünkért, családjainkért, kultúránkért még tudatosabban vállalunk, teszünk valamit. Ha Szent István király közömbös lett volna akár hite, akár népe és családja, akár szellemi értékeivel szemben, ma, most nem tudnánk őt ünnepelni. Nem lehetne példaképünk, s tán nem lenne égi közbenjárónk sem.
„Drága kincse népünknek, nagy öröme szívünknek. Kérünk, áldd meg országunkat, ős hazánkat s mindnyájunkat…”
Ámen.
***
Szöveg: Molnár Tamás
Felhasznált irodalom:
SzVU 298
Szent István király jobbja, Formatív Kiadó, Budapest, 1991.
Képek: Vician András
***
Az eseményről készült képes beszámoló IDE kattintva olvasható.
Ha pedig IDE kattint, az egész nyárról képes összegzést talál.