„Szent Erzsébetből hős szeretet árad…”
Minden eddiginél nagyobb számban gyűltek össze pozsonyi, környékbeli és távolabbról érkezett hívek az Árpád-házi Szent Erzsébet nevére szentelt, a főváros egyik ékköveként számon tartott Kék-templomban. A szentmise előtt kispapok vezetésével a segítő szeretet példaképének közbenjárását kérő litánia és rózsafüzér imával készültek a hívek a legszentebb áldozat mélyebb átélésére. A közkedvelt szentünk tiszteletére bemutatott liturgia kezdetén Molnár Tamás atya, a pozsonyi magyar közösség lelkipásztora, az esemény fő szervezője utalt rá, bár mára igazolást nyert, hogy a szent királylány nem Pozsonyban – mint az a pozsonyi köztudatban sokáig élt –, hanem Sárospatakon született, de kis mennyasszonyként kíséretével Türingiába utazva, néhány napig a pozsonyi várban időzött. Ennek emlékét őrzi a vár alatti parkban álló gyönyörű Szent Erzsébet-szobor, de említésre érdemes Rigele Alajos Erzsébetet ábrázoló fehérmárvány szobra is a papi szeminárium udvarán, amint irgalmasan lehajol két kicsi koldusgyerekhez.
A szentmise főcelebránsa, Nagy András udvardi eseperes-plébános a bevezetőben örömét fejezte ki, hogy Szent Erzsébet ünnepén abban a templomban mutathat be szentmisét, amelyben közel ötvenöt évvel ezelőtt szülei örök hűséget fogadtak egymásnak. Köszönetet mondott az Úrnak szülei szeretetéért és hűségéért, azokért az erényekért, amelyeket Szent Erzsébet is hősi fokon gyakorolt. – „Szent Erzsébetből hős szeretet árad” – kezdte szentbeszédét az ismert népénekből vett idézettel András atya. Minden nemzetnek szüksége van hősökre, szentekre, mondta, akiknek példája lelkesít, fölemel, előrevisz, és sok esetben, más nemzeteket is megszólít. Amint a bölcs Seneca megfogalmazta: „Hosszú az út a parancsok útján, de rövid és hatásos a jó példa nyomán.” Szent Ferenc, Szent Benedek, Szent Ignác, Szent Maximilián Kolbe vagy Kalkuttai Teréz anya, hogy csak néhányat említsünk, azon szentek végtelen sorából, akik az életszentség korokon és határokon átívelő erejével képesek hatni ma is. A világegyház nagy szentjeinek sorában méltán kapott helyet az Árpád-házi királylány, II. András királyunk és Meráni Gertrúd leánya is. Erzsébet nem úszott az árral, nem ragadt meg a hercegkisasszony konvencionális szerepében, hanem mert egyéniség lenni. A kötelességtudás, az engedelmesség, az imádság és az irgalmasság voltak fő jellemvonásai. Minden életállapotában kivételes, követendő példakép volt. Fiatal lányként írt, olvasott, műveltségre törekedett, igényes volt önmagával szemben. Sajnos a ma embere egyre igénytelenebb önmaga iránt, fogy az olvasási kedv, pang a lelkiélet, jegyezte meg a szónok, talán arra is utalva, hogy ma a fiatalok a korszellem hatása alatt nagyrészt felelősség vállalására képtelenek, és igazodási pontok hiányában, céltalanul tengetik életüket. Majd így folytatta, Szent Erzsébet mennyasszonyként igyekezett szeretetben felkészülni, felnőni a házasság szentségéhez. Mint feleség rajongva szerette férjét, Türingiai Lajos herceget, de ez nem akadályozta meg abban, hogy a betegekben Krisztust látva, ágyába fektesse és ápolja a szegény leprást. Szerető, gondos anyaként nevelte gyermekeit, ugyanakkor képes volt kenyérrel a kötényében kilépni Wartburg várának kapuján, hogy a várfalon kívül megetesse az éhező gyermekeket, alamizsnát osszon a szegényeknek és elesetteknek. Özvegységét erős lélekkel viselte, Isten kezébe helyezve életét, belépett a ferences világi rendbe, kórházat alapított, és a lélek öröme volt a jutalma. Számos intézmény és egy szerzetesrend is az ő nevét viseli. Tanuljuk Szent Erzsébettől meglátni Krisztust a rászorultakban és minden embertársunkban, zárta ünnepi beszédét a felszólítással András atya, éljük derűsen kereszténységünket, „hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek”!
Az egyetemes könyörgésekben a közösség Szent Erzsébet nevét viselő tagjai kérték Isten választottjának közbenjárását a pápáért, a papokért, a fiatalokért, a szülőkért, a betegekért és gondozóikért, és mindannyiunk számára az önzetlen szeretetszolgálat képességéért.
Az ünnep magasztosságát növelte a liturgiát énekével kísérő gútori templomi énekkar, Farkas Gábor kántor vezetésével és Pogány Lajos orgonakíséretével.
A szentmise végén, az áldás, illetve a himnuszok felhangzása előtt Tamás atya a pozsonyi közösség nevében is köszöntötte és imáiról biztosította Nagy András atyát, aki idén életének két jubileumát – 50. születésnapját és papságának 25. évfordulóját, vagyis ezüstmiséjét – is ünnepelte.
A szentmisét követően a helyi Ferences Világi Rend Árpád-házi Szent Erzsébet nevét viselő csoportjának tagjai és a közösség jószándékú hívei agapéval kedveskedtek az együtt ünneplőknek.
Gyepes Aranka írása
Vigadj, boldog Pannónia,
mert Krisztus téged így szeret:
zengjen a himnusz dallama, mondjál
szívedből éneket.
Hiszen belőled származott
Erzsébet, ékes asszonyunk,
ki minden földit elhagyott,
mert hívta Krisztus, jó Urunk.
Királyi házba küldetett,
de Isten kedves lánya lett,
ezrek közül őt lelte meg,
s vezette így az égi kegy.
Ámul, vígad Türingia,
természet rendje változik,
csodákat láthat sok fia,
gyakran, ha ő imádkozik.
Halott nyer újra életet,
betegbe épség visszaszáll,
a béna bátran lépeget,
s vakot világít fénysugár.
Méltó dicséret áldja őt,
dicsérje szó és zengje dal,
ő pártfogónk az Úr előtt
buzgó imádságaival.
Dicsérjük, áldjuk az Atyát,
s a Szentlélekkel egy Fiát,
hogy bűneink bocsánatát
megnyerjük, s majd az ég honát.
Ámen.
Vician András és Horváth Ilona felvételei