Július 26-án, szerdán, Szent Joakim és Anna, a Boldogságos Szűz Mária szülei, vagyis Jézus Krisztus nagyszülei liturgikus emléknapján ünnepi magyar misére került sor a horvátjárfalui Szent Miklós plébániatemplomban. Ezen a napon Pozsony különböző városrészeiből, elsősorban a belvárosi ferences templom magyar hívei, de a virágvölgyi templomot látogatók, a vereknyei, főrévi, ligetfalusi magyar katolikusok, sőt rajkaik is részt vettek ezen a szép eseményen.
A lelki program fél hattól rózsafüzér-imádsággal kezdődött. Hat órakor szentmisével folytatódott, melynek főcelebránsa Molnár Tamás atya, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora volt. A mise elején Kemp József helybéli plébános, a Pozsonyi Főegyházmegye bírósági helynöke magyarul üdvözölte a hívősereget.
Nagy öröm volt számukra, és számunkra is egyben, hogy megvalósult ez a pozsonyi magyar hívek horvátjárfalui zarándoklata annak kapcsán is, hogy tavaly augusztustól idén augusztus huszadikáig ebben a plébániatemplomban található a máriacelli Szűzanya szobrának hiteles vándorszobor másolata. 
Ennek kapcsán a nyári hónapokban hetente két-három zarándokcsoport is ellátogat ide. A közelmúltban, július 23-án a magyarországi Kópházáról voltak itt hívek, július 29-én pedig a bezenyei horvátok érkeztek kifejezni tiszteletüket. Az év során közel harminc csoport járt Horvátjárfalun.
A szentmisén az olvasmányt Kulacsík Anikó olvasta fel, a válaszos zsoltárt pedig Vician Tamás, a ferences templom egyetemista-ministránsa. Az énekeket Bračok Peter kántor kísérte orgonán. Az evangélium Szent Máté könyvéből hangzott el: „Boldog a ti szemetek, mert lát, és a ti fületek, mert hall! Bizony, mondom nektek: sok próféta és igaz kívánta látni, amit ti láttok, – és nem láthatta; kívánta hallani, amit ti hallotok, – és nem hallotta.”
Tamás atya szentbeszédében szólt a szentekről, akik boldogok, hiszen földi életük során lelki szemeiket az égiek felé irányították, Istent szeretve és az Ő útmutatásait meghallva azok szerint igyekeztek élni. Erre azonban mi egyedül nem lennénk képesek, kevesek vagyunk, Szent Pál apostolhoz hasonlóan mindnyájunknak el kell ismernünk, hogy „Isten kegyelméből vagyok, aki vagyok”. Vagyis Isten kegyelmével együttműködve mindegyikünknek lehetőségünk van az életszentség útján járni. Tudatosítanunk kell ezzel kapcsolatban azt is, hogy az életszentségre nemcsak valamilyen kiváltságos, rendkívüli embereknek kell törekedniük, de mindnyájunknak.
A szentek – Mária kivételével – szintén bűnös emberek voltak, de tudtak bűnbánatot tartani és bocsánatot kérni, gyarló emberek voltak, de Istenbe kapaszkodtak. Szent Anna és Szent Joakim, mint házastársak, mint édesanya és édesapa, de mint nagyszülők is, az életszentségre való törekvését elsősorban családjukban élték meg. Fontos a család védelmezése, hiszen a férfi és a nő szeretetközösségében, ha azt pozitív légkör hatja át, fejlődnek helyes irányba a gyermekek is.
Tamás atya idézte Damaszkuszi Szent Jánost, aki így vallott a Boldogságos Szűz Mária szüleiről: „Joakim és Anna, szent és tiszta lelkű házaspár: titeket valóban házasságtok gyümölcséről lehet felismerni.“ A mai szülők, nagyszülők munkájának, életpéldájának gyümölcse is a gyermekek helyes életútja, megélt hite, anyanyelvéhez és kultúrájához, valamint az erkölcsös élethez való ragaszkodása kéne hogy legyen.
Majd Ferenc pápa gyermekekhez intézett katekéziséből kerültek felidézésre gondolatok, melyeket főként a gyermekeknek és fiataloknak címzett Tamás atya. Jó, ha az unokák rendszeresen töltenek együtt időt nagyszüleikkel, meghallgathatják élettapasztalataikat, megszívlelik bölcs tanácsaikat. Kérte, hogy látogassák nagyszüleiket, ne csak ünnepekkor, jubileumokkor. Akik nagyszülei pedig már nincsenek köztünk, azok imádkozzanak rendszeresen a földi életből eltávozott elődeik lelki üdvükért, illetve bízzanak abban, hogy odaátról járnak közbe értük.
Ezután a nagyszülők és idős emberek felé fordult Tamás atya szavaival, s a Szentatya egy másik beszédét idézve elmondta, hogy a nagyapák és a nagymamák amolyan „kórust“ alkotnak abban a nagy lelki szentélyben, ahol a kísérő ima és a dicsérő ének támogatja az élet mindennapjaiban munkálkodó és küzdő közösséget. A nagyszülők küldetése más mellett az a bátorítás, biztatás, buzdítás is, amit a hit és az élet értelmét kereső unokájának ad. A generációk egymás iránti tisztelete és a megértés, jó kapcsolat ápolása nagyon fontos, amit fiatalnak, idősnek egyaránt tanulnia, gyakorolnia kell.
A mise végén a hívek elimádkozták a máriacelli Szűzanyához szóló imát, majd körmenetre került sor, melynek élén a feszület után négy férfi vitte a vándorszobrot. A templomba visszaérkezve a lorettói litánia elimádkozásával zárult a lelki program.
Ezt követően mindenki meghívást kapott a plébániára, ahol a plébános úr és a helyi hívek páratlan vendégszeretetének lehettünk részesei. Kötetlen beszélgetéssel és agapéval zárult ez a még remélhetőleg hosszú időkig emlékeinkben maradó ünnepi est.
A Kossuth Rádióban elhangzott beszámoló az ünnepről IDE kattintva (a műsor utolsó negyedében) hallgatható meg.
Cikk: Zilizi Kristóf
Fotó: Pálinkás András