Szeptember 17.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Bellarmin Róbert 1542. október 4-én születettMontepulcianoban. Szülei jámbor emberek voltak, különösen az édesanyja, akit Cinthiának hívtak és II. Marcellus pápa egyik nővére volt. Ebben a légkörben nőtt föl öt fiú közül harmadikként. A szülővárosában működő jezsuita kollégium növendékeként volt alkalma megismerni a jezsuita rendet. 1560-ban lépett be közéjük, ahol a ragyogó tehetséggel megáldott ifjú a tudományos és írói munkásságban találta meg életének értelmét. Róbert felismerte, hogy a tudományokban való előrehaladáshoz elengedhetetlenül szükséges a szüntelen tanulás, és tanítói képességét arra kell használnia, hogy másokat is világossághoz juttasson. Nyolcvan évesen elmondhatta, hogy szerzetesi életének első napjától fogva soha nem kereste a kényelmet, és szüntelenül dolgozott.
Már pappá szentelése előtt, 1569-től tanított Löwenben, és minden vasárnap előadásokat tartott az egyetemistáknak. 1570 nagyszombatján Gentben szentelték pappá. Hat évvel később már a Római Kollégium professzorának hívták meg. A Római Kollégium a jezsuita rend központi tanulmányi intézete volt, amely XIII. Gergely pápa idejében a ,,Gregoriana Egyetem” nevet kapta.
Bellarmin a teológia tantárgyai közé emelte a reformáció által vitatott teológiai tanítás kérdéseit. Előadásait négy nagy kötetben, Kontroverziák címmel adta ki Rómában. Ez a mű volt tulajdonképpen ellenreformáció elméleti-tudományos oldala. A pápai udvarban azonban a mű egyes tételei nem tetszettek, ezért Bellarmint, aki a Római Kollégium rektora volt, kétéves szolgálat után eltávolították Rómából és provinciálisnak Nápolyba küldték. Bellarminnak tanári képességei mellett a kormányzat feladatához nem volt sem tehetsége, sem kedve. Örült hát, amikor nem egész három év multával az új pápa VIII. Kelemen1597 januárjában visszahívta Rómába. 1599 márciusában Bellarmin bíboros lett. Ám amikor többször figyelmeztette a pápát arra, hogy egyes ügyekben ne foglaljon elhamarkodottan állást, kinevezték Capua érsekévé, azaz ismét eltávolították Rómából.
1605. március 3-án meghalt VIII. Kelemen, és utóda XI. Leó lett. Az új pápa négy hét után meghalt, ismét pápát kellett választani. A három jelölt közt Bellarmin is ott volt, de nem őt, hanem Borghese bíborost választották meg, aki az V. Pál nevet vette föl.
A megválasztott pápa Bellarmint, mint neves teológust ott tartotta maga mellett teológiai tanácsadónak. Ettől fogva haláláig bíborosként a legfontosabb kongregációkban töltött be fontos hivatalokat, és az egyházpolitikai vitákba értékes védőiratokkal avatkozott be a pápa oldalán. „Igen nagy volt személyének és tudásának a súlya – írta az egyik bíboros. Döntéseire tudunk támaszkodni, és tanácskozásainkon orákulumként szerepel, akivel szemben nem lehet ellenvélemény.”
A leghíresebb ügy, amellyel Bellarmin azokban az években foglalkozott, a Galilei-per első szakasza volt. Galileit ugyanis a Szent Officium perbe fogta azon állítása miatt, hogy a föld forog a nap körül. Bellarmin mint teológus biztos volt abban, hogy a csillagász pontos megfigyelései és a Szentírás lapjain írásba fektetett kinyilatkoztatás között nem lehet ellentmondás. Mégis minden tehetsége és csillagászat érdeklődése ellenére túlságosan rabja maradt kora közfelfogásának. Az Officium megbízásából 1616. február 26-án Bellarmin közölte Galileivel a végzést, amely a vitatott kérdésben hallgatást parancsolt neki. Nem volt elég gyakorlati érzése ahhoz, hogy a Galilei-pernek az Egyházra nézve oly szerencsétlen kimenetelét megakadályozza.
Az utolsó mű, amely a fáradhatatlan szent tollából kikerült, ezt a címet viseli: A jó halál művészete. Az 1620-ban megjelent könyv lelki végrendeletének tekinthető, hiszen röviddel megjelenése után saját maga is megízlelte a halált.Bellarmin Róbert, majdnem nyolcvan évesen, 1621. szeptember 17-én halt meg Rómában.
Három évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy 1923-ban boldoggá avassák. Ügye „egyházpolitikai” szempontból elhúzódott. Boldoggá avatása után azonban már két évvel, halálának 310. évfordulóján, XI. Pius pápa szentté és egyházdoktorrá avatta.
Ünnepét 1932-ben vették föl a római naptárba, május 31-re. 1969-ben halála napjára, szeptember 17-re helyezték át.
***
Bellarmin Róbert a nép körében nem lett ismert szentté, mert élete és tevékenysége ismeretlen maradt az egyszerű emberek előtt. Ez azonban nem csökkenti az egész Egyházat érintő jelentőségét. Bellarmin ugyanis hosszú időn át meghatározó szerepet játszott az Egyház teológiájában és az egyházpolitikában ‒ éppen ezért kapta a megtisztelő egyháztanító címet. A bíboros-kollégium dékánja mondta Bellarmin halálakor: ,,Megtiszteltetésként tartom számon, hogy döntéseink meghozatalában mindig követtük az ő véleményét, mert mindig ez volt a legbiztosabb és a legjobb. És nem én voltam az egyetlen, aki az ő nyomában jártam.” Tanuljuk meg becsülni és tisztelni a bölcsebbek és okosabbak véleményét!
Az egyik római követ, aki jelentést küldött az egyes bíborosokról, ezt írta Bellarminról:
,,Bellarmint jósága miatt nagyon kedvelik, de tudós, aki csak a könyvek között él, és nincs jártassága a gyakorlati kérdésekben. Kimagasló tehetsége egyoldalúságot is jelentett: nem tudta megérteni az egyszerű vagy a másként gondolkodó ember véleményét. Jó lenne, ha „tudós vezetőink” véleménye elkerülné az egyoldalúságot!”
***
„Én ezt a méltóságot soha nem kívántam, és teljes szívemből kértem az Urat, emlékezzék meg gyengeségemről, ne engedje, hogy valaha ilyen veszedelmes magasságba kerüljek.”
(Bellarmin Szent Róbert pápaválasztás előtti nyilatkozata)