Október 18.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Szent Lukácstól két terjedelmes szentírási könyv, egy Evangélium és az Apostolok Cselekedetei származik, ennek ellenére ezekből alig tudunk meg valamit közvetlenül az íróról. Minden jel arra mutat, hogy a pogány ifjú Lukács, Barnabás és Pál tanítványaként ismerkedett meg az evangéliummal. Foglalkozásáról Szent Pál tesz említést a kolosszeieknek írt levél záradékában: ,,Köszönt benneteket Lukács, a kedves orvos” (Kol 5,15).
Az Apostolok Cselekedeteiben találkozunk olyan részletekkel, amelyekből joggal tételezzük fel, hogy Lukács Antiochiában nőtt fel és orvosként is ott működött. Nagyon tájékozott ugyanis a városban és az antiochiai keresztények körében. Ugyanígy, amikor az Úr Jézusról szóló örömhír terjedését beszéli el, Antiochiánál hosszabban időzik. Leírja, hogy Barnabással együtt egy álló évig működtek Antiochiában, ahol ,,először nevezték a tanítványokat keresztényeknek!” A tizenharmadik fejezet elején ismét Antiochiáról beszél, ahol több próféta és tanító is működött. És Lukács tudja azt is, hogy Antiochiából indult a pogányok misszionálása, mert itt történt, hogy a Szentlélek kiválasztotta Barnabást és Sault, s azok elindultak a pogányok közé.
Lukács volt az egyik, a négy közül, aki a Jézusra vonatkozó hagyományokat egy könyvben, a 3. evangéliumban összegyűjtötte. Miután mindennek elejétől fogva gondosan a végére járt – írja könyve bevezetőjében – igyekezett mindent sorrendben leírni. A pontosság- és hitelesség-igénytől hajtva, a Szentlélektől vezérelve útra kelt, hogy utánajárjon mindannak, amit Krisztusról hallott. Találkozhatott magával a Szűzanyával is, így írhatta meg az evangélium elején olyan részletesen Jézus gyermekségtörténetét, benne Mária imádságával, a Magnificattal és Zakariás himnuszával, a Benedictusszal. Beszélhetett az egykori tanítványokkal, gyógyult betegekkel, vakokkal, talán Lázárral is. A gyűjtött anyagból ‒ valószínűleg már Szent Pál mellett működve ‒ állította össze evangéliumát.
Ő a szerzője az Apostolok Cselekedetei című szentírási könyvnek, amelyet mint Pál apostol munkatársa és kísérője írt meg. Az Apostolok Cselekedetei olyan könyv, amelyben Lukács összefügően leírja a húsvét utáni közösség, történetét. Ez több mint az apostolok története, az ő tetteik története; több mint a misziók története. „Lukács mint hívő, mint keresztény úgy ír, hogy az olvasó azonosulhasson vele, és az egyháztörténelem első fejezetének mintaképében meglássa azt, hogyan cselekszik Isten mindenkor az Egyházban.” (vö. Szt. Jeromos Bibliatársulat Szentírása)
A pogány Lukácsra nagy hatással van az a felismerés, hogy a próféták jövendölései szerint Sionból jön a törvény, és Jeruzsálemből sugárzik szét az egész világra az üdvösség.Simeon hálaimájában - amit csak Lukács írt le (Lk 2,29sk) - felcsendül az egyetemesség gondolata, amely az apostolok küldetésében válik teljessé, mert ők valóban az egész világra elvitték az evangéliumot. Amikor az első missziós útról Pál és Barnabás visszatért Antiochiába, beszámolójuk lényege annak elbeszélésében állt, hogy ,,Isten általuk a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját” (ApCsel 14,27).
Szent Pál leveléből tudjuk, hogy fogságában Lukács ott van az apostol mellett. (2 Tim 4,11) A hagyomány pedig úgy tudja, hogy Szent Pál vértanúsága után Achájában, Dél-Görögországban működött püspökként, majd valószínűleg Patara városában ő is vértanú lett. Ereklyéit 357-ben vitték Konstantinápolyba. Ünnepét az egész Egyház október 18-án üli. A római naptárban a 9. század óta szerepel.
*
Szent Lukács, aki orvosként különös részvéttel nézte a beteg embert, mint evangélista észrevette, hogy a Megváltó maga is orvos, sőt, ő ,,az Orvos”, aki a beteg emberiségnek meghozta a gyógyulást a megváltás művének végrehajtásával. A XIII. századból származó Legenda Aurea szavai szerint maga a Lukács-evangélium is gyógyít. Mégpedig háromféleképpen: gyógyít azáltal, hogy a megtört szívűeknek hirdeti a megváltást; erősít azáltal, hogy elmondja az örömhírt; végül megőriz az újabb romlástól azáltal, hogy közli az isteni törvényeket és evangéliumi tanácsokat. Gyógyulásunk okából fontos tehát sokat forgatni Lukács evangéliumát és elgondolkozni fölötte!
Azt tartja a hagyomány, hogy Lukács orvos létére festő is volt. A festők védőszentjeként tisztelik. Neki tulajdonítják a római Maria Maggiore-bazilikában őrzött Mária-képet. E véleménynek az az alapja, hogy a Szűzanyáról a legtöbbet és legszebben Lukács beszél, s így, ha nem is ecsettel, de szavaival képet rajzol róla. Legyen ez fölhívás mindazok számára, akik szeretnek a Szűzanyához fohászkodni. Tegyük ezt az evangélium szavaival, amelyeket minden bizonnyal Mária mondott Lukácsnak: „Magasztalja lelkem az Urat!” „Szívem ujjong megváltó Istenemben!” „Nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas!”
*
„Istennél semmi sem lehetetlen!”(Lukács evangéliuma,1,37)