NISSZAI SZENT GERGELY egyházatya

Március 9.

Mons. Koller Gyula atya rovata

Gergely a Kappadóciai Cézáreában született 334 körül. Nagy Szent Vazulnak volt a testvére (jan. 2.), aki a tett embere és nagy szervező volt, s akinek nagysága háttérbe is szorította őt.

Ifjú koráról és tanulmányairól csak annyit tudunk, hogy képzettségét Cézárea iskoláiban szerezte meg. Már igen fiatalon lektor volt. Az elvárásokkal ellentétben nem egyházi pályára lépett, hanem rétor lett és nőül vette Teozébiát, aki jámbor és művelt nő volt, s akit egész életén át szeretett. Házassága - úgy tűnik - lelki-vallási fejlődésében kevéssé korlátozta.

Gergely visszavonultságban élt, lelke ápolásának és hite nevelésének szentelte napjait. Azt írják róla, hogy egyszer sem látogatta meg Vazult, a nagy testvért, de állandó kapcsolatot tartott fenn nővérével, Szent Makrinával, aki egy szomszédos női kolostor elöljárója volt. Gergely „lelki tanítónő”- jének nevezi. Az ő hatására vette föl az egyházirend szentségét (akkor még, különösen keleten, házas emberek is lehettek papok úgy, mint ma a görög katolikusoknál).

371-ben Gergely Vazul rábeszélésére elfogadta a nisszai püspökséget. Ment, de lelkesedés nélkül, és panaszkodott amiatt, hogy „a pusztába” küldték.

Ebben a korban kezdődtek el az ariánusokkal való viták. Az ariánusok Gergelyt sem kímélték. Eltávolítása érdekében bepanaszolták a császárnál, hogy eltékozolja az egyházi javakat. A vád teljesen alaptalan volt, mégis letették püspökségéről, és csak Valens császár halála (378) után térhetett vissza püspöki városába. A kis város akkor diadalmas fogadtatást rendezett számára.

Nagy Szent Vazul halála (379) után Gergely vette át Cézárea nagy püspökének teológiai és szerzetesi örökségét. Az idősebb testvér halála és a hívek ragaszkodása növelte szükséges önbizalmát. Ettől kezdve kiemelkedő szerepet játszott az ortodoxia védelmezésében. 379-ben részt vett az antióchiai zsinaton, ahol a nyugati egyházhoz való közeledésről volt szó. Ott őt bízták meg azzal, hogy látogassa meg Pontus egyházait.

381-ben barátjával, Nazianzi Gergellyel együtt megjelent a konstantinápolyi zsinaton. Ez volt pályafutása tetőpontja: ő mondta a megnyitó beszédet. A császár pedig kinevezte őt Pontus egész területére az ortodoxia megbízottjává.

A császári bizalom több különleges megbízatással járt. Így jutott el Arábiába és kihasználta az alkalmat, hogy meglátogassa Jeruzsálemet is. Ám a császári bizalom ellenére sem lett jobb diplomata: prédikációiban és buzdításaiban túl keménynek mutatkozott, leveleiben pedig éles hangon írt a meglátogatott helyeken uralkodó állapotokról.

Ebből a korszakból származnak Gergely legjelentősebb teológiai írásai is, amelyek teológiai és általános személyes tekintélyét is megerősítették. Ünnepelt szónok volt, beszédei fellelkesítették Konstantinápolyt. Diplomáciai érzéke hiányzott, de hite mélységes volt, tudományos színvonala pedig figyelemre méltó - mondták róla kortársai.

Ekkor jelent meg a színen Aranyszájú Szent János, a későbbi konstantinápolyi püspök, aki született szónok volt. Az ő dicsőségének hatására elhalványult Gergely csillaga. Fájdalmas volt, de jót tett neki, mert teljesen a belső élet felé fordult. Ebben az időben írta a misztikus teológia mesterműveit és így a szerzetességet is megajándékozta azzal, ami addig hiányzott. Ezen a téren felülmúlhatatlan mester lett.

Gergely 394-ben részt vett egy zsinaton. Röviddel utána - talán 395-ben - meghalt. Hosszú életének lelki tapasztalata és hite - írja egyik életrajzírója - meghozta Gergely számára a Megismerhetetlen jelenlétét, és benne arra a Barátra talált, aki nem csalja meg.

*

Nisszai Gergely úgy áll előttünk, mint egy teológusokban gazdag korszak egyik erőteljes szelleme. Nagytehetségű bátyja mellett kicsinek érezte magát és természeténél fogva egészen az esetlenségig tartózkodó lett. Bátyja, Vazul halála után és a nép ragaszkodása következtében megváltozott magatartása. Keresett szónokká vált, bízott benne a császár és a nép is. Ebben nagy segítője volt nővére, az okos és tehetséges Szent Makrina. Gergely üzenetéből elsősorban a tartózkodó, visszahúzódó, hamar elkeseredő emberek tanulhatnak. De okulhatnak azok is, akik túl óvatosak és tépelődők, ha valami komoly dologra kell elhatározni magukat. A megfontolásra szükség van, de meg kell ragadni az alkalmat és ahol szükség van rá, merjük kamatoztatni Istenadta képességeinket.

Érdemes megfigyelnünk, hogyan viselkedett az elvonultságból tevékenységbe lépő, fényes eredményeket elérő Gergely, amikor megöregedett és csillaga elhalványult: Fájt neki a „fordulat”, de nem keseredett el. Újra visszavonult, és „fehér hajú” öregként - ahogy Origenész nyomán meg is írta -, „eljutott oda, aholelröppen minden álomkép; elérkezett ahhoz az órához, amelyben már csak az Istenhez vivő egyenes út marad meg.”Tanulhatunk tőle, különösen mi öregek és fehérhajú emberek. Az öregedő embernek lassan „kiesik kezéből” az, amivel foglalkozott, ráébred arra, hogy így vagy úgy vissza kell vonulnia. Ez azonban ne jelentsen se elkeseredést, se bosszankodást, hanem vigye egyre közelebb Ahhoz, aki teremtette s megváltotta, és irgalmas szeretettel hazavárja!

*

 „A tiszta szeretet extázisában az Isten elismeri az embert barátjának, és ez számomra az élet kiteljesedését jelenti.” (Nisszai Szent Gergely)