Március 17.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Szent Patrik életéről nehéz pontos képet megrajzolni. Csak a ránk hagyott Önvallomásából tájékozódhatunk. Britániában született 385 körül. Apja diakónus volt és hivatalnok a rómaiak Britániájában. Fiatalságáról csak azt tudjuk, hogy jólétben, és könnyelműen élt. Tizenhat éves korában ír tengeri rablók elfogták, elhurcolták és rabszolgának eladták. A jólétéből kiragadott fogolynak birkákat kellett őriznie Írország nyugati partvidékének hegyein. Télen-nyáron a szabad ég alatt. A körülmények hatására Patrik elhurcoltatását jogos büntetésnek tekintette, mert „elhagyta Istent”.Isten felé fordult, sokat böjtölt és imádkozott.
Hatévi fogság után álmában hangot hallott, amely azt mondta neki: „Nemsokára visszatérsz hazádba”. A hang indítására Patrik elszökött, és hosszú menetelés után elérte a tengert. Pénzét fölkínálta egy hajóskapitánynak, aki magával vitte úgy, hogy a hajó legénységét kell szolgálnia. Hite és becsületessége miatt megszerették, s végül hazaengedték Britániába.
Patrik a sok hánykódtatás után megtérten a papi hivatást választotta. Galliában kezdte meg tanulmányait. Elöljáróinak róla szóló jelentései kedvezőek voltak. Ezért, amikor Celesztin pápa tervei szerint egy püspököt kellett Írországba küldeni, rá esett a választás, hogy a hittérítést megszervezze. Képzése alatt a Szentírásban tett szert nagy jártasságra.
Patrik püspökké szentelése után pápai küldetéssel indult Írországba, hogy az addigi szórványos igehirdetést kiterjessze az országra. Missziója páratlanul sikeres volt. Nemcsak a törzsfőket nyerte meg, hanem magát a népet is, amelyet a sziget legeldugottabb zugaiban is fölkeresett. Sikeres küldetése azon a tényen alapult, hogy a Bibliából merített, s a lelkében hallott isteni szó az ő magatartásában meglepő igazolást és megerősítést nyert. Működése az írek közt szokatlan készséggel találkozott. Személyes felelősségtudata, határozottsága sokat jelentett. Fogsága idejéből tudta, milyen nehéz az íreknek egymás mellett élniük a törzsi villongások, az irigység és az időnként előtörő erkölcsi zabolátlanságok következtében. Érezte, hogy a heves ír temperamentumnak szüksége van arra, hogy szilárd keretek közé szorítsák. Ezért megkövetelte, hogy a megtérés legyen valódi és gyökérig ható. Hangsúlyozta a gyengék, a nők és az öregek megbecsülését, valamint a szellemiek értékelését, ezt ráépítette az ír jellem bizonyos alapvonásaira. Ezzel megvetette alapjait annak a szokatlanul kemény fegyelemnek, amellyel az ír egyház századokon át kitűnt, és amely képessé tette az ír népet arra, hogy kiállja a rettenetes üldözéseket az angolok részéről.
Patrik püspök a sok munka, imádság, és áldozatvállalás után 461. március 17.-én meghalt. Ünnepéről az 5. század óta tudunk, de csak 1631-ben, 1200 évvel halála után vették föl, március 17-re az egyetemes római naptárba.
Szent Patrik tisztelete Európában, Írországon kívül alig ismert. Amerikában viszont – a bevándorolt írek hatására – nagyon közkedvelt szent lett.
*
Patrikban a híveivel törődő, sorsukat szívén viselő püspök és vezető áll előttünk. Életét tanulmányozva megcsodáljuk, mennyire tudott alkalmazkodni a körülményekhez. Együtt érzett a rábízottakkal: Hívei természetét tartotta szem előtt, ahhoz alkalmazkodott, de közben szelíd határozottsággal nevelte őket. Magatartása üzenetként szól elöljáróinkhoz, fölötteseinkhez. Szent Patrik még akkor sem táplált gyűlöletet az írekkel szemben, amikor életére törtek. Ez a nagy megbocsátó, sértést, gyűlöletet feledni, sőt jótettbe átváltani tudó magatartást kell tőle megtanulnia minden hatalmon lévőnek. A vezető nem azért van ott, hogy a saját érdekét, jólétét „vigyázza”, hanem a rábízottakét.
Az írek közt működő, nem ír származású Patrik püspöknek másik fontos üzenete arról szól, hogy kitörölt szívéből minden ellenségképet és apostolkodott közöttük, mintha sajátjai közt lenne. Az ő érdeme, hogyÍrország már a korai középkor óta, mint „szentek szigete” ismert. Vegyük szívünkre ezt a nekünk szóló útmutatást! Szüntessük meg az „örökölt fájdalmakat”: a családi ellenségeskedést, a vallási szembeállást, ami a múltból ránk maradt. Különösen a nemzeteink közötti ellenségképeket kell végre fölszámolnunk. Miért kell mindig a régi „szívfájdalmakat” emlegetni? Miért szokásunk a bosszúszomj, az elfogultság és az engesztelhetetlen „kizárólagossággal” politizálni, pártot, országot vagy társadalmat vezetni? Hagyjunk fel a régi bűnök, bántalmak emlegetésével és megbocsátó, megértő szeretettel éljünk egymás mellett!
*
Istenünk, te Szent Patrik püspököt arra rendelted, hogy az írek körében szeretettel hirdesse dicsőségedet. Közbenjárására add, hogy mi is megbocsássunk azoknak, akik megbántottak, feledjük el a régi „fájdalmakat” és tegyük magunkévá megértő szeretetedet.
*
"Isten a tanúm, hogy a sok ezer közül, akiket megkereszeltem, eggyel sem alkalmaztam erőszakot, de nem is volna értelme félrevezetni valakit, hiszen akkor vétkemmel ártanék az Úr nevének." (Szent Patrik hittérítő elve)