CANTERBURY SZENT ÁGOSTON szerzetes

Május 27.

Mons. Koller Gyula atya rovata

Az angliai keresztény miszió kezdetei homályba vesznek. Az őslakos britek már a római idők alatt keresztények voltak. Béda Anglia egyháztörténete című művéből arról értesülünk, hogy Gergely római Bencés szerzetes, még mielőtt pápa lett, a római piacon szőke, kék szemű rabszolgákat látott. Kérdésére megtudta, hogy angolok. Erre, a nevükre célozva, kijelentette: ,,Igazán? Angyalokká kell lenniük!” Óhaját később mint Gergely pápa megvalósította. 596-ban Ágostont, a római bencés szerzetest, elküldte negyven társával, hogy hirdessék az evangéliumot Délkelet-Angliában a kenti népnek. Ágoston, a vállalkozás vezetője a kolostor priorja volt.

Ágoston társaival 596 tavaszán, tengeri úton indult Galliába. Mivel a vállalkozást túl veszélyesnek tűnt, a partraszállás után társai vissza akartak fordulni, s erről levelet küldtek a pápának. Gergely pápa azonban nem engedett kérésüknek. Megparancsolta nekik, hogy engedelmeskedjenek Ágostonnak, akit apátjukká tett. Ezen kívül levelet írt Gallia püspökeinek, Austrasia és Burgundia uralkodóinak, s kérte őket, hogy legyenek a misszionáriusok segítségére. Ágoston, akit még franciaországi útjuk közben püspökké szenteltek, erősen kézben tartotta az ügy vezetését. Így hát 597 kezdetén társaival partra szállt Kent keleti partján. Kent királyságát abban az időben Ethelbert kormányozta, akit Anglia többi királya elismert fölöttesének.

A király Thanet szigetén fogadta a misszionáriusokat. Az első találkozás kedvezően sikerült, és a király engedélyt adott nekik, hogy tanítsanak. Canterburyben szállást adott nekik, és ellátást ígért. Hamarosan megtörténtek az első megtérések. Még 597 pünkösdje előtt maga a király is megkeresztelkedett. Megtérése és Ágoston püspök meggyőző szavai elérték, hogy karácsonykor tízezer megtérőt keresztelhettek meg.

Ágoston két társát Rómába küldte, hogy tájékoztassák a pápát. A követek 601-ben tértek vissza, egy csapat újabb misszionárius kíséretében, s meghozták Ágoston számára az érseki palliumot. Hoztak még istentiszteleti eszközöket, ruhákat és templomfelszereléshez szükséges egyéb tárgyakat. Ágoston azt a megbízatást kapta, hogy papjaival és klerikusaival éljen közös életet, szerzetesei számára viszont alapítson külön kolostort. A pápa elküldte számára az érseki palliumot és megbízta, hogy szükség szerint még tizenkét püspököt szenteljen, egy püspököt pedig küldjön Yorkba, a Northumbria-királyságba. E tervek azonban csak egy generációval Ágoston halála után valósulhattak meg.

A következő években Ágoston Rochesterben állított föl egy püspökséget, majd egy harmadikat Londonban. E püspökség számára maga Ethelbert király építtetett templomot. Ágoston Canterbury mellett épített kolostort Szent Péter és Pál tiszteletére. A városban pedig saját székesegyháza mellett iskolát alapított jövendő papságának kiképzésére. Ágoston a pápa akaratából gondjaiba akarta venni a római időkből maradt brit keresztényeket, akik az angolok és szászok inváziója óta elkülönülve éltek a nyugati országrészekben. Ágoston Ethelbert király segítségével konferenciát szervezett, de a meghívottak még azt is visszautasították, hogy bármi módon részt vegyenek Anglia misszionálásában. A brit egyház tovább élt a maga elszigeteltségében.

 Ez okból számos angol történész csak jelentéktelen érdemet tulajdonít Ágostonnak Anglia megtérítésében. Pedig, küldetésének eredménye figyelemre méltó teljesítmény volt: megtérítette Kent királyát és népéből több ezer embert, alapított három püspökséget és legalább egy kolostort. Létesített egy iskolát, amely néhány éven belül bennszülött püspököket és papokat képzett az új egyháznak. Igaz az állítás, hogy Ágoston nem térítette meg Angliát, mert ahhoz legalább egy évszázad munkája kellett. Az ő feladata az volt, hogy lerakja az Egyház alapjait Angliában. Béda történész szavai szerint valóban méltó arra, hogy az angol nép apostolának nevezzük.

A 8. századi kéziratok szerint 604. vagy 605. május 26-án temették el. Ünnepét 1882-ben vették föl a római naptárba, május 28- ra, 1969-ben pedig áthelyezték május 27-re.

Ágoston küldetéséhez híven végezte feladatát. Az elején sem riadt vissza. Később pedig amikor már érseke volt az óriási, csak félig-meddig megtért egyházmegyének, egész terjedelmében magára vállalta a misszionáriusi fáradozásokat. Gyalog vándorolt vidékről vidékre, minden nap más hallgatóságot gyűjtött össze. Éjszakánként gyakran csak az erdők fái alatt talált menedéket.  Nem kedvetlenedett el akkor sem, amikor nem sikerült a kardhoz szokott férfiakat Krisztus követésére megnyerni. Üzenetével kitartásra és hűségre buzdít nemcsak vallási dolgokban, de becsületes emberi magatartásra is szép példát nyújt.

Ágoston többször próbálta az ország őslakóinak, a briteknek - akik már évszázadok óta keresztények voltak - egyházi vezetőit rábírni, hogy hagyjanak föl különleges szokásaikkal és lépjenek vele szövetségre az evangélium hirdetésére. Ám azok bizalmatlanok maradtak, és elutasították az ajánlatot. Még abban sem ismerték föl Isten működését, amikor Ágoston imádságára egy vak visszakapta látását. A bevándorolt angolszászok elleni gyűlöletük erősebbnek bizonyult, mint a hitük. Gondolkozzunk el és valljuk be, hogy az ilyesfajta elfogultság köztünk is előfordul. Más nemzetiségű papjaink sokszor csalódnak a magyar hívekben. De, sajnos, az ellenkezője is nemegyszer előfordul.

„Istenünk, te Szent Ágoston püspököd igehirdetése révén vezetted Britannia népét az evangélium világosságára, kérünk, add, hogy apostoli munkájának gyümölcsei maradandók legyenek egyházadban!”(Liturgikus könyörgés Canterbury Szent Ágostonhoz)