Június 1.
Mons. Koller Gyula atya rovata
Jusztin Szichemben, Palesztina Szamária nevű tartományában egy polgári családban született a 2. század elején. Apját Priscusnak, nagyapját Bacchiusnak hívták. Családja római eredetű lehetett, mert a római szellemiségnek felelt meg az a nagyvonalú neveltetés, amelyet Jusztin ifjúságában élvezett. Saját elbeszélése szerint semmiféle provinciális nézet vagy szokás nem akadályozta, mint filozófus, a bölcsesség szerelmese maga kereste magának az utat személyes életformájához.
Jusztin maga írja le, hogyan kereste fiatalemberként a tudást. Egymás után kopogtatott kora tudósainak ajtaján, hogy elmélyedjen náluk az igazságba, de egyiküknél sem találta meg, amit keresett. Végül egy napon a tenger partján sétált, és beszélgetésbe kezdett egy tiszteletreméltó idős emberrel (nevét óvatosságból elhallgatja), aki rányitotta szemét az isteni bölcsességre. Jusztin készségesen fogadta az oktatást, mely rámutatott prófétákra, akik üzeneteikkel az egyetlen Istenhez vezetnek, és előkészítik a hit útját Isten Fiához, Jézus Krisztushoz.
Az idős ember szavait megerősítette az éppen akkor kivégzett keresztény vértanúk rettenthetetlensége. Ennek következtében meggyőződött róla, hogy Krisztus tanítása ,,az egyetlen megbízható és hasznos filozófia”. Megkeresztelkedett, és attól fogva életét az evangélium hirdetésének szentelte. A filozófusok köpenyében a városok terein beszédbe elegyedett mindenféle rendű és rangú emberrel, hogy megnyerje őket Jézus Krisztus hitének. Efezusban egy tudós zsidóval és tanítványaival vitázott a sétányon Jézus istenségéről és a pogányok meghívásáról. Ezt húsz évvel később a Párbeszéd a zsidó Triphonnal című művében le is írta.
Jusztin a misszionárius hosszú vándorlás után elérkezett Rómába, ahol – minden filozófus és hithirdető gyülekezőhelyén – végre megtelepedett. Saját iskolát alapított, amely nagy látogatottságnak örvendett.
Jusztin a szóbeli tanításon kívül filozófiai értekezéseket is közzé tett, amelyekben krisztushitét szembesítette a filozófiával. Sajnos, ez írásoknak csak címét és tartalmát ismerjük. De ma is megvan az a két Apológiája, amelyekben az üldözött keresztények érdekében közvetlenül is föllépett, fölvilágosító és útmutató módon: az újra és újra föllángoló üldözésekre való tekintettel. Kérő és védő írások ezek, amelyekben személyesen a császárhoz és a római szenátushoz folyamodott segítségért, és megcáfolta a vádat, amely szerint a keresztények istentelenek és ellenségei az államnak. Ennek megértéséhez azzal érvelt, hogy a pogány filozófusok legjobbjai már magukban hordták a kereszténység csíráját. Ebben az összefüggésben alakította ki Jusztin híressé vált kifejezését, a ,,csíraszerű logosz”-t. Eszerint Isten már korábban, a Jézus Krisztus előtt élt filozófusok ajka által közölte magát az emberiséggel, és általuk is előkészítette az üdvösség ismeretét.
Ez a művelt filozófus nem volt pap, hanem egyszerű laikus, aki a keresztény istentiszteletről adott közléseivel is nagy érdemeket szerzett. A hamis híresztelések cáfolására Jusztin rövid összefoglalásban leírja a keresztelés, az Eucharisztia és a vasárnap megünneplésének rítusát. Írásaival Egyházunk olyan okmányt tart a kezében, amelynek segítségével állandóan rendezheti legfontosabb kultikus szokásait.
Jusztin írásai maradandó értékűek. Bár nemegyszer „gyámoltalannak” tűnő stílusban íródtak, mégis kitűnnek csodálatos teológiai világosságukkal.
Római működése alatt heves ellenfelei támadtak. Közöttük volt Crescentius, a cinikus filozófus, akinek följelentése alapján fogták el, és állították Rusticus prefektus elé 6 tanítványával együtt. Ma is megvannak az akták, amelyek hűen leírják a bírósági eljárást. Jusztin keresztény hitvallásával, társaival együtt tanúságot tett hitéről és a mennyei dicsőség reményéről. Amikor fölszólították őket, hogy áldozzanak az isteneknek, határozottan visszautasították. Ezután halálra ítélték őket, azonnal a vesztőhelyre vitték, és lefejezték, a hagyomány szerint 166-ban. A hívők titokban magukhoz vették a holttesteket, és méltó helyen eltemették.
Szent Jusztin ünnepét 1882-ben vették fel a római naptárba, április 14-re. 1969-ben június 1- re tették át.
*
Az egyháztörténészek joggal mutatnak arra, hogy Jusztinban a 2. századbeli Egyház életereje öltött testet. Pontos és fontos leírást közöl az őskeresztény liturgiáról. Új lehetőségeket keresett, hogy a Krisztusba, az egész emberiség Üdvözítőjébe vetett hitet közelebb vigye zsidó és pogány kortársaihoz. Egyik művében kifejti, hogy az Eucharisztia a pogány filozófusok által vágyott – lelki – áldozati adomány, amelyben a megtestesült Logosz önmagát adja egyetlen áldozatul, amikor hálaadással megülik szenvedésének emlékezetét. Szentünknek Egyházunk mindmáig hálás, mert olyan okmányokat hagyott ránk, amelyre mindig hivatkozhat.
Jusztin, a filozófus-vértanú a 2. század kereszténységében egy egészen új embertípust testesített meg. Személyében olyan emberrel találkozunk, aki becsületesen és kitartóan kereste az igazságot, és fáradozásai közben rátalált a hitre: ezáltal megtalálta önmagát is és egyéniséggé érett. Élete laikus létére hitbeli ismereteinek továbbadása során teljesedett be. Tanított, mint az apostolok, tanítását le is írta, mint az evangélisták tették.Életvitele laikus híveinkben ne csak csodálatot keltsen, hanem ki-ki próbálja őt lehetősége szerint utánozni is.
*
„Epedve várjuk, hogy Urunkért, Jézus Krisztusért kínzásokat szenvedve üdvözüljünk!”(Szent Jusztin vértanú szavai lefejezése előtt)