Augusztus 1.
Mons . Koller Gyula atya rovata
Ligouri Alfonz Mária régi nápolyi családból származott, 1696. szeptember 27-én született Nápoly mellett. Nyolc testvér között ő volt a legidősebb. Atyja kívánságára jogot tanult. Még nem volt tizenhét éves, amikor tanulmányait kiváló eredménnyel bevégezve a polgári és egyházi jog doktora lett. Majd ügyvédként egymás után nyerte meg a rábízott pereket.
Huszonhét évesen elvállalt egy milliós értékre menő pert, és elvesztette. Ettől megrendülve elhagyta a jogászi pályát, és elhatározta, hogy pap lesz. Teológiai tanulmányai végeztével Nápolyban egy világi papokból álló misszió tagjaként kezdett el modern módon lelkipásztorkodni. Megszervezte a szegények és betegek gondozását. Prédikációiban nagyon világos, komoly, egyszerű és tárgyilagos tanításával vonzotta maga köré a férfiakat.
Sokoldalú tevékenysége következtében súlyos beteg lett, és harminchat évesen abba kellett hagynia a munkát. Lábadozásának idejét egy kis hegyi helységben töltötte. Ott tapasztalta, hogy az ott élő pásztorok és parasztok mennyire elmaradottak a hit dolgaiban. Ekkor elhatározta, hogy szerzetesrendet alapít az elhagyatottak fölkarolására. Sok csalódás és gáncsoskodás ellenére állhatatosan küzdött terve megvalósulásáért. Mint jogász megtalálta a formát, és létrehozta a megváltó misszionáriusainak, a Redemptoristáknak kongregációját.
Rendje 1749-ben elnyerte a pápai jóváhagyást. A kezdeti nehézségek után az általa alapított szerzetesrend az Egyház legnagyobb újkori férfi szerzetévé fejlődött, amely mind a mai napig tevékenykedik, főleg népmissziókban és lelkipásztorkodásban.
Alfonzra jellemző volt, hogy nyitott szemmel figyelte az igényeket, és azoknak megfelelően cselekedett. A kongregációba lépő laikus testvérek művelésére összeállított egy számtankönyvet és egy olasz nyelvtant. Amikor észrevette, hogy munkatársai teológiailag nem eléggé képzettek és a meglévő kézikönyvek hosszadalmasak, saját növendékei ,,házi használatára” könyvet állított össze, amelyet másoltatás helyett Velencében kinyomatott. Ezzel megalkotta az újkori erkölcsteológia klasszikus művét, amely magában foglalta az előző századok lelkipásztori ismereteit. Van még számos kisebb lélegzetű munkája is, amelyekkel nagy hatással volt a népi jámborság alakulására. Ezekben a kor igényeinek megfelelően válogatta ki a lelki élet fontos elemeit, és népszerű formába öltöztette azokat. Amikor mezőkön és a szőlőhegyeken hallotta a dolgozó emberek énekét, felfigyelt rájuk. Ő is kezdett énekekeket írni, amelyek vallási ihlettel telítődtek, és az egyszerű emberek szívesen énekelték.
A szervezés, az irányítás, a prédikálás s más sokféle munkája mellé a pápa kinevezte püspöknek, és egy egyházmegyét bízott rá. Alfonz hatvanhat éves korában kapta a püspokséget s vele ezerféle gondot, minden tiltakozás és könyörgés ellenére. Feladatát sokat betegeskedve, gyakran ágyban fekve gyakorolta. Csak hetvenkilenc évesen jött meg a pápai engedély, hogy elbúcsúzzon egyházmegyéjétől, és visszatérjen redemptorista testvérei közé.
Idősebb éveit Nápolytól délre, a Pagani melletti kolostorban töltötte. A szenvedések egyre inkább gyötörték, amelyhez még lelkiismereti kételyek is járultak Mások számára azonban mindvégig megmaradt a világosan látó, határozott, jó tanácsadónak. És hű maradt hozzá humora is, amely rá mindig jellemző volt. 1787. augusztus 1-én halt meg, kilencvenegy éves korában Paganiban, rendtestvérei körében. XVI. Gergely pápa 1839-ben szentté, IX. Pius pápa pedig 1871-ben egyházdoktorrá avatta. Ünnepét. 1969-től augusztus 1-én ünnepeljük.
*
Alfonz fogadalmához híven élete minden percét Krisztus megváltói művének szolgálatába állította. Nem kereste a pihenést, sohaegy percig sem kímélte magát. Amikor nagy betegségéből fölgyógyulva lábadozott, fölkarolta az elhanyagolt pásztorokat és parasztokat. Amikor lelkipásztori munkája után hazaatért pihenni, rendtársai „okulására” könyveket szerkesztett. Amikor püspökként betegen vissza akart vonulni, a pápa nem engedte, mert „Annak is örült, ha Alfonz egyházmegyéjét ágyból kormányozza.” Tanuljuk meg tőle a fölösleges időpocsékolás elkerülését!
Alfonz munkamódszerét érdemes megtanulnunk. Nem nagy dolgokat akart „véghezvinni”, hanem nyitott szemmel figyelte a konkrét igényeket. A megoldásokat mindig apróságokkal kezdte, aztán a türelem, szolgálatkészség és jámbor odafigyelés minden kezdeményezését NAGGYÁ tette. Így lett naggyá az általa alapított Redemptorista szerzetesrend. Így lett az alkalomszerű „erkölcstani jegyzetekből” az újkori teológia klasszikus műve. Amikor észrevette, hogy a nép mennyire szeret énekelni, és szép, de erkölcstelen szövegű dallamaik vannak, szövegeket írt a népi dallamokhoz, sőt dallamokat komponált, melyeket a nép átvett! Így irodalmi törekvései nélkül helyet kapott az itáliai irodalomtörténetben mint népdalköltő. Hallgassuk meg Szent Alfonz figyelmeztetését: ne álmodozzunk nagy dolgokról, de tegyünk apró lépéseket!
*
„Soha, egyetlen órát sem engedek üresen elfutni, hanem minden időmet Krisztus megváltói művének szolgálatába állítom!” (Szent Alfonz fogadalma)