Új egyházi év veszi kezdetét advent első vasárnapjával. Új liturgikus időszakot kezdünk. Isten kegyelméből újból alkalmat kapunk, hogy megújult lelkesedéssel induljunk neki a megváltás-misztérium szemlélésének, lélekben és kegyelmi síkon újból végig kísérjük Jézus Krisztus életét, elmélyüljünk tanítványságában. Erre a lelki frissességre, megújult nyitottságra az isteni kegyelemmel való együttműködésben, a most is időszerű lelki megújulásra hív meg Egyházunk Szent Pál apostol inspirált szavaival is, amelyek a szentleckében hangzanak el: itt az óra, hogy fölébredjünk az álomból, vessük hát le a sötétség tetteit és öltsük fel a világosság fegyvereit! Legyünk tehát éber, Istennel együttműködő, Jézus Krisztus életét szemlélve Hozzá mindig személyes és egyre jobban elmélyülő kapcsolatban ragaszkodó igazi tanítványok, akik mint a tudásra vágyó és az új tananyagra kíváncsi diák, a tanítójában megbízó tanítvány, Jézus Krisztustól ebben a liturgikus évben is tanulni kívánó, tanulni és ha kell, változni merő tanítványokként hagyjuk magunkat a kegyelmi életben vezetni. Ugyanazok a liturgikus időszakok, ugyanazok az egyházi ünnepek, mint az elmúlt években, jól ismert szentírási részletek, az egyes ünnepkörökhöz évről-évre társuló népi ájtatosságok lesznek majd az új egyházi esztendőnek is alkotóelemei, mégis valami újként élhetjük át ennek az évnek minden napját, mert Isten kegyelme a jelenben akar megérinteni minket, itt és most kell Istent dicsőítenem, most tudok tenni valamit azért, hogy Hozzá tartozzam, az állandó jelenben élő Isten előtt most tudom kitárni a szívem és hagyni, hogy a szeretetéből felkínált kapcsolat részese legyek.
A jelenben megélni Isten-kapcsolatunkat. E téren is jót tesz tanulnunk. S ha a mindenkori jelenben hagyjuk magunkat ebben a szeretet-kapcsolatban elmélyülni, ha életünk jelenében hagyjuk, hogy Isten szeretett tanítványai legyünk, akkor lényegében az evangélium felhívásának teszünk eleget: virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Ha Vele élünk életünk jelenében, az Ő dicsőséges, második eljövetele nem kellemetlen meglepetés lesz számunkra. Ha Vele élünk földi életünk időbeli keretei közt a számunkra lehetőségként kínálkozó jelenben, nem elkárhozást fog jelenteni átmenetelünk sem az időnélküli valóságba – bármikor következzék is az be –, hanem a Vele való élet végnélküli folytatását, a maga teljességében.
Az Úr már egyszer eljött, Isten létére emberi testet öltött. Advent idején a Messiást-váró ószövetségi nép vágyakozásával kívánjuk, hogy szíveinkben, életünkben, családjainkban, közösségünkben és társadalmunkban mintegy újjászülessék Krisztus. Vagyis vágyunk átérezni közelségét. Érezzük, hogy szükségünk van Rá, Aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Éppen ezért az új egyházi év első ünnepkörében, az adventi hetek kegyelmi időszakában is éljünk úgy, hogy ez nyilvánvaló legyen. Ne hagyjuk magunkat túlzottan kifárasztani a karácsonyi készület olyan formáiban, amik nem azt a célt szolgálják, hogy Isten önmagát ajándékozó szeretetére saját magam és környezetem jobban felfigyeljünk, ne hagyjuk magunkat – talán évről-évre megfogadva, mégis a nagy nyomás alatt csapdába esve –, hogy Jézus Krisztus születésének ünnepe és az arra való készület ideje minden másról szóljon, csak épp nem a békéről, az Istennel és egymással megújuló szeretet-kapcsolatról, az olyan lelki készületről, ami fölemel és amivel párhuzamosan olyan dolgokra jut időm, amikben örömömet lelem, amik gazdagítják embertársi kapcsolataimat, erősítik a családi szálakat, amik közben tiszta boldogsággal tudok gondolni arra, Akinek a születésnapját ünnepelni fogjuk. Gondoljuk át, mire szükséges nemet mondani, miket lenne jó kiiktatni és kihagyni az adventi hetek alatt, mit szeretnék betervezni, milyen lelket-felemelő adventi eseményekbe szeretnék bekapcsolódni, lelki életemre mennyi minőségi időt szeretnék naponta fordítani, mikor tudok időről-időre a csendben megállni…
Molnár Tamás atya írása a Remény c. katolikus hetilap 2019. december 1-i számában jelent meg
Kép: internet