A mértékletességről

Mindent csak mértékkel! Jóból is megárt a sok! Át ne ess a ló túlsó oldalára! – ilyen és ehhez hasonló mondások értelmében próbálunk a mindennapok egyes helyzeteiben a túlzásoktól mentesnek lenni, helyes mértéket tartani, egészséges keretek közt megmaradni. Sokszor szóba kerül a mértékletesség fogalma az evéssel-ivással kapcsolatosan, a szenvedélyekkel vagy akár a munkával kapcsolatban is.

Mint erényről a Katolikus Egyház Katekizmusa így fogalmaz: „A mértékletesség az az erkölcsi erény, amely mérsékli az élvezetek vonzását, és készségessé tesz a kiegyensúlyozottságra a teremtett javak használatában. Biztosítja az akarat uralmát az ösztönök fölött, és a tisztesség határai között tartja a vágyakat. A mértékletes ember érzéki vágyait a jóhoz rendezi, józanul tesz különbséget, és nem erejét követi, hogy szívének ösztönös vágyai szerint cselekedjék. Az Ószövetség gyakran dicséri a mértékletességet: Ne járj bűnös vágyaid után, és tartóztasd magad gyönyörűségeidtől (Sir 18,30). Az Újszövetségben ezt az erényt „mértéktartás“-nak vagy „józanság“-nak nevezik. Éljünk józanul, igazul és jámborul ebben a világban (Tit 2,22).“ (1809. pont)

Ez a sarkalatos erény Arisztotelész filozófiájában az ember cselekedeteit meghatározó etikai erényként jelenik meg, mely biztosítja az akarat uralmát az ösztönök fölött. A természeti népeknél a mértéktartás erényének az az életbölcsesség felel meg, mely férfiaknál az erő értelmes használatában és a tökéletes fegyelemben mutatkozott meg. A középkorban lovagi erénynek tartották, mely gátak közé fogja s ezzel megsokszorozza, illetve megfelelő cél szolgálatába állítja a testi-lelki képességeket. A szóban forgó kardinális erény a helyes arány megnyilvánulását is jelenti az egymást kiegészítő dolgok, jogok és kötelességek között: így a beszéd és hallgatás, tevékenység és pihenés, a táplálkozás és annak kihagyása között. A helyes arány a kiegyensúlyozottság alapja. (vö. Magyar Katolikus Lexikon)

A mértékletesség gyakorlása önuralmat kíván. Az ember csiszolódik gyakorlása által. Lemondásokkal, egy meghatározott mérce respektálásával, ésszerű keretek közt maradással az akaraterőnket fejlesztjük. A hűséges helytállás a kis dolgokban, a mindennapi életben, sokat segíthet egész egyéniségünk fejlődésében is, hogy a nagyobb jelentőségű élethelyzetek forgatagában is jól megálljuk helyünket. Saját magunknak teszünk jót önuralmunk megedzésével. Saját javunkra szolgál, testi-lelki épségünkre, egészségünkre, ha a mértéktartás velejárója lesz életstílusunknak. Ám a keresztény felebaráti szeretet szellemében tovább gondolhatjuk lemondásaink, mértékletességünk következményeit. Másoknak is hasznára lehetünk általuk. Önuralmunk gyakorlása a türelemmel együtt segíthet mások elfogadásában, szélsőséges megnyilvánulásaink mellőzésével pedig nagyobb megértéssel tudunk szelíden fordulni a másikhoz a számunkra nem szimpatikus vagy nem könnyű helyzetekben is. Lemondásaink pedig úgy válhatnak az embertárs javára, ha épp az ő javukra mondunk le valamiről: talán valamelyik számunkra kedves programot hagyjuk ki napirendünkből, hogy legyen időnk valakit meghallgatni, valakivel elbeszélgetni; leszűkíthetjük étrendünket, s a megspórolt ételt vagy annak árát olyan személynek adhatjuk, aki arra valóban rászorul; mértékkel végezzük munkánkat, hogy maradjon elegendő idő és energia a családra is, s folytathatnánk még a példák sorát, hogy a mértékletesség által milyen módokon tudunk környezetünk javára is válni.

„Tisztes mérték, szent szemérem, mindig, mindig maradj vélem!” – fohászkodunk egyik keresztúti énekünkben. A testi vágyakat illetően is elengedhetetlen erény a mértékletesség (latinul temperantia), ami helyes keretek között tartja életünket, hozzájárulva így ahhoz, hogy annak iránya is helyes legyen.

Sorozatunk negyedikként bemutatott kardinális erénye mindannyiunk életének fontos velejárója. A mértékletesség gyakorlása által úgymond tudnunk kell, hogy miben hol van a határ, s e határhoz mérten kéne cselekednünk is. Ebben a józan ész használata, lelkiismeretünk szava, tapasztalatainkra is épülő életbölcsességünk szolgál segítségünkre.

Az előző sorokban szóba került mértékletességen kívül az evésben, ivásban, szenvedélyekben, most az emberi élet egyéb területeit érintő helyzetek közül említhetünk néhányat, amelyekben szintén szerepet kap ez a sarkalatos erény. Hol a határ? – tegyük fel mi is a kérdést magunknak különféle dolgainkkal kapcsolatosan.

Hol a határ a munkában? A II. Vatikáni zsinat lelkipásztori konstitúciójában az Egyházról a mai világban az alábbi gondolat olvasható a munkát illetően: „Az ember a maga munkájával általában eltartja önmagát és övéit, kapcsolatot teremt testvéreivel, az emberekkel, és szolgálatukra van, igazi szeretetet gyakorolhat, és Isten munkatársaként tökéletesítheti a teremtést. Sőt az Istennek fölajánlott munkával az ember részese lesz Jézus Krisztus megváltó művének, aki fölmagasztalta a munkát azzal, hogy Názáretben a saját kezével dolgozott. Ebből következik, hogy mindenkinek kötelessége becsületesen dolgozni, s mindenkinek joga van a munkához“ (Gaudium et spes, 67).  Vagyis életünk egy fontos eleméről van szó, amit azonban megfelelő mértékkel kell végeznünk odafigyelve egészségünkre, a szükséges pihenésre és töltekezésre, megállásra és kiértékelésre, hiszen ezek segítségével még hatékonyabb lehet munkánk, életvitelünk, ami nem csak a magunk, de családunk, környezetünk, a ránk bízottak hasznára is szolgál.

Hol a határ a pihenésben, szórakozásban? Szintén fontos részeit képezik életünknek, ám e téren sem hiányozhat a mértékletesség. Nem válhatunk lustává, hosszú távon semmit tevővé, feladatainkat csupán tovább halogatóvá, hiszen így gátolnánk előrehaladásunkat, másokat is szolgáló aktívságunkat. II. János Pál a vasárnap megszenteléséről szóló apostoli levelében rámutat arra, hogy „a pihenésnek, hogy ne váljék üressé vagy unalom forrásává, lelki gazdagodást, nagyobb szabadságot, elmélyült szemlélődést és testvéri közösséget kell tartalmaznia“ (Dies Domini, 68).

Nem kevésbé fontos kijelölni a tisztességes határt az ún. karrier-építésben is. Milyen úton szeretnék előbbre jutni munkahelyemen? Pusztán érdekből keresek és ápolok e célból kapcsolatokat? Ragaszkodom a tisztességes lépésekhez, vagy figyelmen kívül hagyom a becsületességet óhajtó lelkiismeret szavát? A mások hátán át előre törető karrierizmus helytelen minden munkahelyen, de még elszomorítóbb, ha hivatásokat illetően találkozunk ezzel a jelenséggel, főként egyházi személyek esetében. A feladatok végzésével kapcsolatos fejlődés csupán tisztességes és becsületes lépéseknek köszönhetőn tudja tiszta örömmel eltölteni az embert. Még ha kisebb, vagy lassúbb lépésekről is van szó.

Akár a saját emberi méltóság megőrzését, akár mások méltóságának tiszteletben tartását figyelembe véve, nem árt határt szabni a mértékletesség szellemében az ún. közösségi oldalak, illetve általánosságban a világháló használatával kapcsolatosan sem. Segítségünkre szolgálhatnak, míg helyes módon és mértékben élünk velük, amíg nem fordul a kocka, vagyis amíg mi nem válunk szolgáikká. Ferenc pápa az egyik tömegkommunikációs világnapra írt üzenetében jó dolognak nevezi az internetet, ám arra a sokszor jelentkező veszélyre is rávilágít, hogy „az információ gyorsasága felülmúlja a gondolkodási és megítélő képességünket, és nem engedi, hogy meggondoltan és helyesen fejezzük ki magunkat. (...) A digitális kapcsolat vágya végül odáig is vezethet, hogy elszigetel minket a felebarátunktól, a hozzánk legközelebb álló embertől“ – éppen ezért ne feledkezzünk el a mértékletességről e téren sem.

Folyt.köv.
© Molnár Tamás
Kép: internet