A pozsonyi ferences templomban rendszeresen imádkozunk a papi hivatásokért, különös szándékkal imádkozva azért, hogy Jézus, a Jó Pásztor magyar közösségünkből is hívjon meg ifjakat követésére a papi hivatás által. Személyes imáinkban is tartsuk fontosnak ezt az imaszándékot!
Az alábbiakban egy régebbi írást közlünk, amely egykor húsvét negyedik vasárnapja - Jó Pásztor ünnepe táján jelent meg:
„A sokféle hivatás és életforma lehetősége nem olyan, mint a fagylaltárus kínálata, ott kedved szerint döntesz, hogy néhány percre melyik ízt élveznéd szívesebben. A hivatás az élet egyetlen nagy lehetőségét veti fel, hogy visszatekintve elmondhasd: ÉRDEMES VOLT! Ezek közül csak egy a tiéd, ne válogass, keresd! Az egyetlent. A magadét.“ – Ezeket a gondolatokat olvassuk Pajor András egyik könyvében, s így, a hivatások világnapja táján különös figyelmet érdemelnek. Jó Pásztor ünnepe környékén ehhez a kereséshez, a hivatás felfedezéséhez és méltó megéléséhez különösképpen kérjük Jézus Krisztus segítségét, aki saját magáról mondja az evangéliumban: „Én vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet és enyéim ismernek engem.“ Aki ismeri egyedi életünket, gondosan utat mutat, megvilágosít, megkeres, vállára vesz, egyszerűen szeret. Olyan pásztor, aki életét adja juhaiért. Olyan pásztor, aki mindannyiunk életével törődik, aki mindannyiunk életének helyes irányt, értelmet akar adni, aki azt szeretné, ha mindannyian elmondhatnánk egyszer: érdemes volt!
Jó Pásztor vasárnapja környékén különös figyelmet szentelünk a papi és szerzetesi hivatásoknak. A papságra és a megszentelt életre szóló elhivatottság rendkívüli isteni ajándék. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket“– olvassuk Jézus Krisztus szavait az evangéliumban. A kiválasztott megtapasztalja az Úr hívását, és követésére indul. Mindehhez Isten gazdagon osztja kegyelmét, de fontos az is, hogy a hívő közösség imája kísérje azt, aki arra készül, hogy közelebb vezesse őket a Mindenhatóhoz. A meghívás Istentől ered, minden személyt egyedi módon érint. Szent II. János Pál egyik apostoli buzdítása szerint „Isten embert hívó szabad akaratát a legnagyobb tisztelettel kell fogadni, és sem kierőszakolni nem szabad semmi módon, sem emberi akaratnak nem szabad alárendelni.“ A szív csendjében meghallott hívó szóra az embernek szabadon kell választ adnia, szem előtt tartva, hogy mindenki ott lesz igazán boldog, ahová az Isten hívja...
Ne félj útra kelni, és keresni azt, Akinek hívását hallottad. Ne akadályozd azok útját, akiknél a meghívás csodáját véled fölfedezni, de ne is kényszeríts senkit csupán általad elgondolt útra.
Talán a világ minden táján többek szívében feltűnnek az alábbi gondolatok: Krisztus követése konkrét elhatározások elé állít. Nehéznek tűnik a döntéshozatal... Számít a környezet véleménye... Az osztálytársakat semmiképpen sem akarom beavatni... Jézus azonban különösen is buzdítja őket: bátran forduljanak hozzá. Beszélgessenek Vele a csendes imában, szentségimádásban! Találkozzanak Vele rendszeresen a szentgyónásban és szentáldozásban! Ne féljenek bizalmasan elbeszélgetni lelkiatyáikkal, és kérni a tanácsukat.
És talán mindezt képes egyedül véghezvinni az ember? Annak kegyelme nélkülözhetetlen, Akitől a meghívás származik, Isten pedig túlcsorduló mértékkel mér.
(mt)